Mindenmás

Börtönre ítéltek két férfit Bács-Kiskunban, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben

Nem jogerősen hat, illetve négy év börtönre ítélt a Kalocsai Járásbíróság két férfit, akik kábítószerrel átitatott papírlapokkal akartak üzletelni a börtönben – közölte a Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az idősebb, 37 éves férfi az egyik büntetés-végrehajtási intézet külső munkavégzési területére pszichoaktív anyagot tartalmazó papírlapokat juttatott be, hogy az ott fogvatartottként tartózkodó barátja – akinek személye az eljárás során ismeretlenül maradt – az intézetben darabját ötezer forintért árulja, majd a hasznon egyenlő arányban osztozzanak.

GYANÚS LETT

Az ismeretlenül maradt fogvatartott megbízta egyik rabtársát, az ügy 29 éves vádlottját azzal, hogy papírokat vegye magához, és juttassa be a börtönbe. A férfi ezt meg is tette, mert azt az ígéretet kapta, hogy a szerből ingyenesen fogyaszthat. A pszichoaktív anyagot tartalmazó csomagot az átvizsgálás során a felügyelő azonban gyanúsnak találta, ezért értesítette a rendőrséget.

4 ÉS 6 ÉVET KAPTAK

A Kalocsai Járásbíróság visszaesőként a 29 éves férfit 4 év börtönre ítélte, míg 37 éves társát 6 év börtönnel sújtott pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt azzal, hogy a büntetésükből nem bocsáthatóak feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb