Hatalmas tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában, még most is dolgoznak a tűzoltók a helyszínen

Hétfő este 11 óra körül kigyulladt egy alapanyag-feldolgozó üzem Százhalombattán. A MOL finomítójában ütött ki tűz, a környékbeliek előbb robbanásról, majd nagy füstről számoltak be. Mint kiderült, még mindig a helyszínen dolgoznak a tűzoltók, szerencsére személyi sérülés nem történt.
A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak – áll a katasztrófavédelem friss közleményben. A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.
AZ AV3-AS ÜZEMBEN KELETKEZETT A TŰZ
A MOL azt közölte, hogy a Dunai Finomító AV3-as üzemében keletkezett a tűz, majd Százhalombatta polgármestere, Vezér Mihály is megszólalt. Ő azt írta, hogy:
“A MOL létesítményi tűzoltósága a riasztást követően azonnal megkezdte a beavatkozást, és rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, jelenleg is dolgoznak a területen. A tűz oltása során keletkezett erős füst a környéken több településről is észlelhető. A tűzeset következtében személyi sérülés nem történt, és a környező településeket veszély nem fenyegette. A hatósági és belső vizsgálatok jelenleg is zajlanak a baleset okainak feltárása érdekében. A MOL mindent megtesz annak érdekében, hogy az üzemek biztonságos működését a lehető legrövidebb időn belül helyreállítsa.”
Az Index szerint a teljes olajfinomító leállhat a tűzeset következtében. Ez egyébként az ország egyik legfontosabb kőolaj-feldolgozó létesítménye. Az üzemben a Mol saját létesítményi tűzoltósága működik, amely ilyenkor elsőként avatkozik be, ahogyan a mostani esetnél is ők értek ki előszőr.