Közélet

Szijjártó Péter: a magyar katonák a NATO legveszélyesebb missziójában vesznek részt, a balti légtér védelmében

Magyarország immár negyedjére vesz részt a NATO legveszélyesebb missziójában, a balti légtér közös védelmében, ahol nap mint nap fennáll a közvetlen konfrontáció kockázata Oroszországgal – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a litvániai Siauliaiban.

A tárcavezető a balti légtérrendészeti műveletben részt vevő magyar katonák előtt tartott beszédében hangsúlyozta, hogy a balti régióban a legnagyobb a napi veszélye a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontációnak, itt a legnagyobb a felelősség, itt a legtörékenyebb a helyzet, ezáltal itt egy hiba vagy egy rossz döntés vagy egy félreértés pusztító hatással lenne az egész világra.

NEGYEDIK ALKALOMMAL VÁLLAL SZEREPET HAZÁNK A LÉGTÉR VÉDELMÉBEN

„Sem fizikailag, sem a szó átvitt értelmében máshol nincsenek ennyire közel egymáshoz a szövetséges erők és az orosz haderő” – mutatott rá. „Ezért az adja a helyzet bonyolultságát, és amiatt is szeretném a különleges elismerésünkről biztosítani önöket, mert itt úgy kell védeni szövetségeseink biztonságát és szuverenitását, hogy közben megvédik a béketeremtés lehetőségét is” – mondta. „Mi, magyarok képesek vagyunk arra, hogy úgy védjük meg magunkat, úgy védjük a szövetségeseket, hogy közben nem eszkaláljuk a feszültséget, és nem visszük háborúba a nemzetünket és magunkkal együtt a szövetségünket sem” – folytatta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánk 2015, 2019 és 2022 után immár negyedik alkalommal vállal szerepet a térségbeli szövetségesek légterének védelmében.

A LEGNEHEZEBB NATO-MISSZIÓ

„Büszkék vagyunk rá, hogy a világtörténelem legerősebb védelmi szövetségének nem csak egyszerűen tagjai vagyunk, az sem lenne kevés, hanem az ország méretén és úgy általában az erején, a kapacitásain is jóval felül járulunk hozzá a NATO közös biztonságához” – jelentette ki. „És mikor a közös biztonsághoz való hozzájárulásról van szó, akkor egyértelmű, hogy ennek az egésznek az ékköve a balti légtérrendészeti misszió (…) Mert szerintem a NATO-missziók közül ez a legnehezebb, a legösszetettebb és egyúttal a legérzékenyebb és legveszélyesebb feladat is” – tette hozzá, majd arra emlékeztetett, hogy az ukrajnai háború kitörését követően két ügyben volt teljes egyetértés a NATO-tagállamok között: az első, hogy az észak-atlanti szövetség nem résztvevője ennek a fegyveres konfliktusnak, míg a másik, hogy szó szerint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.

KÖNNYEN VEZETHET ESZKALÁCIÓHOZ A VÖRÖS VONALAK ÁTLÉPÉSE

Aláhúzta, hogy noha egyes szereplők igyekeznek relativizálni, elhomályosítani a felvázolt éles vörös vonalakat, ezek a döntések szerencsére máig érvényben vannak. „Ezek átlépése nagyon könnyen vezethet el eszkalációhoz és a harmadik világháború kitöréséhez, ami bántóan leegyszerűsítő módon talán a Föld elpusztulásához is vezethet, látván a felhalmozott nukleáris arzenálokat” – figyelmeztetett. Továbbá megjegyezte, hogy a misszió teljes mértékben hű a NATO eredeti célkitűzéseihez, hiszen ez a világtörténelem legerősebb védelmi szövetsége, s nem a világ legerősebb támadó szövetsége, még ha vannak, akik ezt a kettőt készek is összekeverni – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb