Orbán Viktor: izgalmas pillanatban vagyunk, a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára
A következő napokban dől el, közelebb kerül-e, kiterjed-e az orosz-ukrán háború Európa irányába, vagy „végképp letekerik a háború lángját” – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „izgalmas pillanatban vagyunk”. Egy folyamatos amerikai-orosz tárgyalás zajlik, ha ez sikeres, akkor „a háború lángját biztos letekerik” és Magyarországon is megkönnyebbülhetnek az emberek – mondta.
RÁ AKARJÁK VENNI A BELGÁKAT, HOGY A BEFAGYASZTOTT OROSZ VAGYONT DOBJÁK BE AZ EURÓPAI PÉNZEK KÖZÉ
A kormányfő úgy folytatta, hogy ha az „európaiak akarata érvényesül, akik szerint továbbra is folytatni kell a háborút, azaz nem a békét kell keresni, a háborút pedig a harctéren kell megoldani, akkor a háború egyre közelebb kerülhet hozzánk és a háborús fenyegetés nőni fog”. Hozzátette, a nap folyamán fontos találkozó lesz Belgiumban a német kancellárral és az Európai Bizottság elnökével, hogy rávegyék a belgákat arra: az országukban befagyasztott orosz vagyont vegyék el, dobják be az európai pénzek közé és ebből az összegből finanszírozzák a háborút.
NINCS PÉNZ A HÁBORÚRA
Orbán elmondta azt is, hogy ha az európaiak sikerrel járnak, akkor Magyarországnak az a dolga, hogy ebből kimaradjon, mert nem akar oda pénzt küldeni és belekeveredni a háborúba. Ha a belgák ellenállnak, akkor az európai vezetőknek be kell ismerniük: nincs pénz a háborúra, és a megoldást sem a frontvonalon kell keresni, és támogatni kell az amerikaiakat az oroszokkal való tárgyalásban – rögzítette.
BRÜSSZEL NEHÉZ HELYZETBEN VAN
Brüsszel nehéz helyzetben van, mert az ő háza is ég – mondta a miniszterelnök az ukrajnai korrupciós ügyekről, majd hozzátette, hogy az Európai Unió korábbi második embere, a testület alelnöke, a külügyekért felelős biztos valamit csinált, gyanús dolgok történtek. Miközben úszik a korrupcióban az Európai Unió, és nemcsak a bizottság, hanem maga az Európai Parlament is hangos a korrupciós ügyektől, kellene valami okosat mondania az ukrajnai korrupcióról. Az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor azt mondta: ez nem megy, ami történik Ukrajnában, az történik Brüsszelben is, ilyenkor „kéz-kezet mos”, nincs könnyű helyzetben a bizottság.
OROSZ ENERGIA
Orbán Viktor kulcsfontosságúnak nevezte, hogy Magyarország rajta maradjon azon a szállítási vonalon, amelyen az orosz olaj és gáz bekerül Magyarországra. A kormányfő szerint ha az Európai Bizottság meg akarja kerülni a magyar vétót a szankciók kapcsán azzal, hogy szankciók helyett kereskedelmi kérdésként tiltja meg az orosz energiahordozók behozatalát az EU-ba, akkor Magyarország perelni fog, mert a magyar kormány szerint jogsértést követnének el ezzel.



