„K@rva nagy kátyú” – kézben tartott táblával hívta fel a figyelmet egy kecskeméti férfi a brutális kátyú-helyzetre

Szürreális adatsort közölt a Budapest Közút a napokban, akik arról számoltak be, hogy január 27. és február 2. között 6020 úthibát rögzítettek a fővárosi hálózaton. Ebből volt olyan nap, február 2-án, amikor önmagában 1966 bejelentés érkezett az útellenőröktől – ez pedig a HVG szerint napi rekordnak számít Magyarország történetében. A helyzet kevésbé katasztrofális Kecskeméten, azonban a cikkünkben látható fotó – melyet eredetileg a Kecskeméten Hallottam csoportba töltöttek fel, mi pedig Karesz nevű olvasónktól kaptuk meg – hűen tükrözi a Hírös Város útviszonyait.
A ritkán tapasztalt, sűrű fagyási-olvadási ciklus alaposan feladta a leckét a kecskeméti utalnak: a napközben a repedésekbe beszivárgó víz éjjel megfagy, kitágul, majd olvadáskor tovább lazítja az aszfaltot – így szinte azonnal keletkeznek is az új kátyúk. A forgalom, különösen a nehéz járművek, mindezt tovább gyorsítják.
„A kátyúk felmérését, illetve hidegaszfaltos technológiával történő kezelését folyamatosan végzzük” – adta hírül a napokban a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft., akik arra is felhívták a figyelmet, hogy ez az eljárás átmeneti megoldást biztosít, az elsődleges kár- és balesetmegelőzés érdekében. Tartós megoldást majd a melegaszfaltos technológiával történő kátyúzás jelent, amelyet április közepétől lehetséges megkezdeni.



