Elrabolták az énekest, aki korábban az Eurovíziós Dalfesztiválon is fellépett! Mutatjuk, mi történt
2026. február 8-ára virradóra pisztollyal és késsel fenyegették meg Daniel Kajmakoskit, aki ezt megelőzően Belgrádban adott koncertet. Az emberrablók megkötözték és belökték őt saját autójába, majd 20 ezer forintos váltságdíjat terveztek követelni érte. A tetteseket a rendőrség üldözőbe vette, amely során szalagkorlátnak csapódtak, majd kimenekültek a járműből. A nyomozás jelenleg is tart.
Kajmakoski a rendelkezésre álló információk szerint sértetlen, élete nincs veszélyben. A Blic értesülései szerint az elrabolt énekes azt mondta kiszabadítása után, hogy elrablói angolul és törökül beszélgettek egymás között, őt pedig fegyverrel fenyegették, és azt követelték a családtagoktól és barátoktól, hogy készítsenek elő 20 000 eurót a szabadon bocsátásáért, azzal fenyegetve őt, hogy a lakása előtt társaik várakoznak.
Daniel Kajmakoski 1983. október 17-én született, Bécsben nevelkedett. Helyi és regionális hírnevet 2014-ben szerzett az „X Faktor Adria” első szezonjának megnyerésével, mentoraként Željko Joksimović segítette. Később duettet készítettek „Skopje-Beograd” címmel, amely nagy sláger lett. 2015-ben Macedónia képviseletében indult a Bécsben rendezett Eurovíziós Dalfesztiválon „Lisja esenski” című számával, a nemzeti válogatót megnyerve, de a döntőbe nem jutott – írja a Szabad Magyar Szó.



