Letartóztatták a férfit, aki többször megpróbálta elütni a vele szemben intézkedő rendőröket Kecskeméten
Április 23-án az esti órákban Kecskeméten történt az a meghökkentő eset, mely során a rendőrök intézkedni kezdtek egy út mellett várakozó sofőrrel és két utasával szemben, de a felszólítások ellenére a férfi a rendőrök felé hajtott. A férfit letartóztatták, és most a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást indított elenne.
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki el akarta ütni a vele szemben intézkedő rendőröket; a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását – hivatkozik az MTI a Központi Nyomozó Főügyészségre.
A FELSZÓLÍTÁSOK ELLENÉRE KÉTSZER IS A JÁRŐRÖK FELÉ HAJTOTT
A sofőr ez után is megpróbált továbbhajtani Nagykőrös felé, de a kerekekre leadott lövések megállásra kényszerítették. Amikor kiszállították a kocsiból, a férfi bicskát tartott a kezében, de a rendőrök ennek ellenére is megbilincselték.
AZ AUTÓBAN TALÁLT KÁBÍTÓSZERT LEFOGLALTÁK
A rendőrök az autóban csekély mennyiségű kábítószert találtak, amelyet lefoglaltak – idézi az MTI a Központi Nyomozó Főügyészséget.
A nyomozó ügyészek az autó vezetőjét gyanúsítottként kihalgatták ivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés bűntette, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége és tartással elkövetett csekély mennyiségű kábítószer birtoklásának vétsége miatt, majd őrizetbe vették és a letartóztatását indítványozták.
Mivel fennáll a szökés, bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye, április 25-én a Szegedi Járásbíróság nyomozási irodája elrendelte a gyanúsított letartóztatását.



