Mindenmás

Két napon át versengtek az ország iskolaőrei Kiskunhalason, a Bács-Kiskun megyei rendőrök lettek a másodikok

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság október 28-án és 29-én Kiskunhalason rendezte meg a III. Országos Iskolaőr Szakmai Versenyt. A kétnapos szakmai megmérettetésen az iskolaőrök elméleti, szakmai-szituációs és fizikai-erőnléti feladatokban mérték össze tudásukat.

A verseny legfőbb célkitűzése az iskolaőrök szakmai felkészültségének felmérése, valamint a szabályos intézkedések végrehajtása volt. A jó hangulatú rendezvényen 19 megye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata vett részt. A versengés mellett a résztvevők csapatépítő programokon is részt vettek, amelyek Kiskunhalas nevezetességeit mutatták be.

TESZTFELADATOK ÉS SPORTFELADATOK VOLTAK

A kétfős csapatok tagjai tesztfeladatok megoldásával adtak számot elméleti ismereteikről, majd változatos sportfeladatokban mérhették össze fizikai állóképességüket. Szakmai jártasságukat iskolai szituációs gyakorlatok végrehajtásával bizonyíthatták.

DÍJÁTADÓ GÁLÁVAL ZÁRTAK

A kétnapos rendezvény díjátadó gálával zárult október 29-én 15 órakor a Kiskunhalasi Városi Filmszínházban. A záróünnepség elöljárója és fővédnöke Plánk Róbert r. dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt. Az országos verseny első három helyezettjének elismerése mellett a legkiemelkedőbb elméleti, szakmai-szituációs és fizikai-erőnléti teljesítményt nyújtó csapatokat is külön díjazták. A versenyt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte. A második helyen a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett, a harmadik helyet pedig a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csapata szerezte meg. Több vármegye iskolaőrcsapata is különdíjban részesült, amelyeket a rendezvény támogatói ajánlottak fel.

A rendezvény az Országos Rendőr-főkapitányság teljes körű támogatásával, valamint több együttműködő partner közreműködésével valósult meg.

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb