Fiatalkorúak loptak biciklit és rollert egy iskolából – a Kecskeméten járőröző rendőrök hamar elkapták a tetteseket

A rendőrök gyors és összehangolt intézkedésének köszönhetően rövid időn belül két eltulajdonított kerékpárt és egy rollert is sikerült megtalálniuk és visszaadniuk jogos tulajdonosaiknak. A lopásokkal összefüggésben négy fiatalt állítottak elő, akik közül egy 14 éves fiú több bűncselekmény – köztük lopások és korábbi rongálások – elkövetésével is gyanúsítható – tudatta a Kecskemét365.hu szerkesztőségével a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kecskeméten járőrözött egy körzeti megbízott páros, amikor bejelentés érkezett egy iskolai biciklilopásról április 28-án. Egy ballószögi intézmény igazgatója értesítette a rendőrséget, miután egy diák látta, amint egy idegen bemegy, majd elvisz egy kerékpárt a tárolóból. A rendőrök azonnal a bicikli keresésére indultak, és gyors reagálásuknak köszönhetően Ballószögön rövid időn belül meg is találták. A járművet egy fiatal fiú használta, mellette egy társa gyalogolt. A rendőrök intézkedtek a 13 és 16 éves fiúval szemben. Eközben újabb bejelentés érkezett: az iskolából egy rollert is elloptak. A rendőrök ekkor különváltak: egyikük a helyszínen maradt, a másik a roller felkutatására indult. Megérzése Kadafalva felé vezette, ahol egy kerékpárúton két fiúval együtt megtalálta az eltulajdonított rollert. A rendőr intézkedett a 17 és 14 éves fiatalokkal szemben.
PRÓBÁLTAK ELMENEKÜLNI
Kiderült, hogy a négyfős társaság egyik, 14 éves tagja követte el a lopásokat, miközben társai a közelben figyeltek. A csoport ezt követően különvált, és megpróbáltak elmenekülni, de nem jutottak messzire. A rendőrségi közlemény szerint a 14 éves fiú korábban rongálásokat is elkövetett: egy ballószögi ház kapujáról leszerelte a csengő gombját, majd később visszatérve az elektromos kapu lámpáját és csengőjét is eltávolította. Egy másik ingatlanról pedig egy postaládát próbált elvinni.
A rendőrök a 14 éves elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Társait lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A lopott kerékpárt és rollert visszaadták gazdáiknak.




