Közélet

„Nagyon mérges vagyok Matolcsy úrra” – százmilliárdos botrány a kecskeméti egyetemen

Boross Ildikó, a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány új kuratóriumi elnöke szerint az Magyar Nemzeti Bank és alapítványi vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. vezetése átverte őket, amikor 2023–2024-ben több mint 100 milliárd forintot „lapátolt ki” a kecskeméti fejlesztésekre szánt pénzből.

Boross szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: az alapítvány jóhiszeműen adott kölcsön 127,5 milliárd forintot az Optimának, amely kecskeméti campusfejlesztésekre ígérte fordítani az összeget. Véleménye szerint ehelyett rossz befektetésekbe ment a pénz, miközben a campus építése leállt. Az Optima még 80 milliárd forint hitelt is felvett az MBH-tól anélkül, hogy értesítette volna őket – derül ki a Telex írásából.

VÁDAK AZ MNB ELLEN

Boross a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Optima „megtévesztette” az alapítványt, amely hiába kérte vissza a pénzt. Az Állami Számvevőszék hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A kuratóriumi elnök a kecskeméti vezetőket áldozatnak tartja, a felelősnek az MNB és Optima vezetését tartja. A volt jegybankelnököt, Matolcsy Györgyöt személyesen vádolja. „Nagyon mérges vagyok ezért Matolcsy úrra” – fogalmazott.

„Boross álláspontja szerint az Optima vezetése és az Optimát valójában irányító MNB-vezetés megtévesztette, sőt, átverte a kecskeméti egyetem vezetését. Szerinte ebben az ügyben az ő oldalukon „ártatlan emberek és hasznos idióták” ültek, akik nem felelősek azért, hogy az Optimából rengeteg pénz eltűnt” – olvashatjuk a Telex cikkében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb