Magyar Péter: fenékküszöb épül a Dunán, a munkálatok már meg is kezdődtek (videó)
Szerdán a Paksi Atomerőműnél ülésezett a kormány. Az rendkívüli kormányülés után Magyar Péter Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy a Duna vízszintje körüli problémák megoldására azonnal megkezdik egy dunai fenékküszöb kiépítését.
„A miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban bejelentette: a kormány a csütörtöki helyszínbejárást követően a vízügyi, energetikai és védelmi szakemberek egybehangzó javaslata alapján meghozta a döntést arról, hogy haladéktalanul, már pénteken megkezdik a Duna két partjától a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között egy dunai fenékküszöb építését, első körben 35 ezer, majd 110 ezer köbméter kő felhasználásával” – olvasható az MTI-n.
A TERVEK SZERINT A FENÉKKÜSZÖB BIZTOSÍTJA, HOGY HATÁRÉRTÉKEN FELÜL MARADJON A VÍZSZINT
A videóban Magyar Péter közölte: ezen beruházással pár héten belül biztosítható, hogy a dunai vízszint az atomerőmű hűtőcsatornájánál ne csökkenjen mínusz 90 centiméter alá, és ennek következtében Magyarország legfontosabb erőműve teljes kapacitással működhessen. Hangsúlyozta: a tartósan alacsony dunai vízállás óriási károkat okoz a magyar költségvetésnek és gazdaságnak, ezért azonnal megvalósítható megoldást kellett találni. Közölte, a paksi erőmű teljes kiesése havonta legalább 50 milliárd forintos terhet jelent a magyar költségvetésnek, a most elrendelt beavatkozások költsége pedig hatmilliárd forint.
A MUNKÁLATOK MÁR MEGKEZDŐDTEK
A fenékküszöb építése kapcsán Magyar Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a vízügyi szakemberek és a honvédség odarendelt erői már meg is kezdték a munkálatok és a szükséges munkaterületek előkészítését. A műtárgy tervezését Magyarország legjobb mérnökei vállalták magukra a Budapesti Műszaki Egyetem bevonásával – tette hozzá. A kormányfő kitért arra, hogy a védelmi és kivitelezési munkálatok koordinálásával és irányításával Kádár Pál tábornokot, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetőjét bízta meg.
Elmondta, az ideiglenes megoldáshoz szükséges egyik bárka szerda este érkezik Mohácsról Paksra, és csütörtökön már a második is ott lesz. Hangsúlyozta, hogy a szükséges deponálás, a part menti rögzítés, a műtárgyhoz szükséges kőmennyiség helyszínre szállítása is haladéktalanul megkezdődik. Magyar Péter közölte, napi 24 órás munkavégzést rendeltek el a szükséges világítás és biztonsági intézkedések megtétele mellett. Megjegyezte, a honvédelmi miniszter Budapestről és Szentesről mintegy száz honvédet rendelt ki a munkálatok támogatásához.
A FENÉKKÜSZÖB AKÁR EGY MÉTERREL IS MEGEMELHETI A VÍZSZINTET
A fenékküszöb elkészülte után alkalmas lesz arra, hogy akár egy méterrel is megemelje a dunai vízszintet, ugyanakkor egy esetleges későbbi árvíz idején ez semmilyen veszélyt nem jelent majd – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy a paksi oldalon az építkezés az erőmű területén fog történni.
AZ ALACSONY VÍZSZINT MIATT A PAKSI ATOMERŐMŰVET MAJDNEM LEÁLLÍTOTTÁK
Ahogy augusztus elején beszámoltunk róla, a Duna vízszintje miatt a Paksi Atomerőmű teljes leállításán gondolkodtak a szakemberek, ami végül pár milliméteren múlott:



