Magyar Péter egy hajóról mutatta meg a bárkát, amit el fognak süllyeszteni Paksnál (videó)
Ahogy korábban beszámoltunk róla, csütörtökön megkezdődtek a dunai fenékküszöb építésének munkálatai. Később Magyar Péter egy hajó fedélzetén készített, és közösségi oldalán megosztott videóban a Duna vízszintjének emelésén dolgozó szervezetek képviselőivel számolt be a fenékküszöb építésének munkálatairól.
„A kormányfő a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban egy hajó fedélzetéről megmutatta azt a bárkát, amelyet el fognak süllyeszteni, és beszámoltak a fenékküszöb építésének munkálatairól is. A 80 méter hosszú bárkákról elmondta, hogy az egyiket már keresztbe is állították a vízen, míg a másik délután érkezhet meg Pakshoz” – olvasható az MTI cikkében.
A FENÉKKÜSZÖB ÉPÍTÉSE EGY HÓNAPIG IS ELTARTHAT
A felvételen elhangzott, hogy a fenékküszöb építése 30 napig tarthat, és összesen 145 ezer köbméter kő beépítésére lenne szükség, de a vízügy számításai szerint a „kívánt hatás” elérése érdekében 35 ezer köbméter is elég lehet; 27 ezer köbméterrel már „össze tudnak zárni” és a kívánt emelési magasságot el tudják érni. Magyar Péter közölte, hogy a védelmi munkacsoport több lehetőséget – mederkotrást, szivattyúátemelő rendszereket, zárt falazást – is megvizsgált a vízszint emelése érdekében, de ezeket több szakértő, köztük az Országos Atomenergia Hivatal is elutasította a nukleáris biztonság megőrzése érdekében.
A miniszterelnök elmondta azt is, hogy sok helyről érkeznek felajánlások – például kő, vízi és szárazföldi jármű, technológia, tudás – a munkálatokhoz. A Védelmi Igazgatási Hivatal által létrehozott [email protected] e-mail-címen várják a felajánlásokat.



