A gazdálkodók megélhetése és a települések jövője a tét a szárazodó Homokhátságon, ahol a helyi vízmegtartás mellett évek óta előkészített vízpótlási beruházásokra is várnak. Kelemen Ágnes az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkára a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács Homokhátság Homokhátság Cselekvési Tervének kecskeméti Projektzáró Konferenciáján a kormányzat elköteleződéséről, a lehetséges forrásokról és három időtávra tervezett intézkedésekről beszélt. Lenkei Róbert, a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács elnöke a megvalósításhoz szükséges döntéseket sürgette. A jelen lévő polgármesterek, civil szervezetek és intézmények képviselői számára az volt a kérdés: milyen lépések következhetnek, és mikor juthat el több víz a tájba.
A 2026. november 5-én, Kecskeméten, a Megyeházán rendezett konferencia jelentőségét a térségben egyre nehezebben kezelhető vízhiány adta. A talajvízszint csökkenése és a visszatérő aszály bizonytalanabbá teszi a mezőgazdasági termelést, ezen keresztül a gazdálkodó családok jövedelmét és a vidéki megélhetést is érinti. A vízhiány azonban túlmutat a gazdasági következményeken: a természeti környezet állapotát, a települések élhetőségét és az itt élők hosszú távú életfeltételeit is veszélyezteti.
Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében az elvégzett munka értékelését és a továbblépést hangsúlyozta. „A mai napon számot adunk az elvégzett munkáról” – fogalmazott, majd a tapasztalatok és tanulságok áttekintésének fontosságáról beszélt. Kiemelte továbbá, hogy a projekt a gazdálkodási gyakorlatok felmérésével, a közösségi részvételre építő esőkertekkel és a fiatalok gyakorlati tanulását segítő Vízőrző foglalkozásokkal három irányból közelítette meg az alkalmazkodás feladatát.
Gazdálkodói tapasztalatok és megépült esőkertek
A Homokhátság Cselekvési Terv eredményeit Dongó József, a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata klímavédelmi referense ismertette. A 31,8 millió forint támogatással megvalósuló projekt egyik intézkedésének keretében 117 homokhátsági településről 147 gazdálkodói kérdőíves válasz érkezett, és 26 mélyinterjú készült. A felmérés a gazdálkodási szokásokat, a vízmegőrző és talajregeneráló gyakorlatokat, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást vizsgálta, eredményeit a Homokhátsági Füzetek 2.0 című dokumentum foglalja össze. A projekt a fiatalokat is bevonta: a Vízőrző tábor húsz középiskolás résztvevője öt fenntarthatósági projektmunkát készített.
A vízmegtartás megvalósult példáit Farkas-Barta Kata, a PCB Projekt Kft. tulajdonosa hozta a konferenciára. A kisteleki mintaprogramban négy helyszínen összesen nyolc esőkertet alakítottak ki a Városházánál, a József Attila utcai–Tömörkény utcai parkban, a Kegyeleti Témaparkban és a Vásártéren. A növényzettel beültetett területek összegyűjtik és a talajba szivárogtatják a csapadékot. A munkába helyi lakosok, diákok és szakemberek kapcsolódtak be. A projekt során szerzett tapasztalatok összegzése valamint az esőkertek létesítésének, működésének és fenntartásának közérthető bemutatása céljából egy esőkert építési és fenntartási kézikönyv is készült, amely más településeknek segíthet hasonló megoldások kialakításában.
Lenkei Róbert: a tervek után döntésekre van szükség
A konferenciát szervező Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács Bács-Kiskun, Pest és Csongrád-Csanád megye önkormányzatainak együttműködésével hangolja össze a térség fejlesztési elképzeléseit, kiemelt figyelemmel a vízutánpótlásra. Elnöke, Lenkei Róbert „A Duna–Tisza Közi Homokhátság vízért kiált!” című előadásában arra figyelmeztetett, hogy egyetlen megoldásra nem lehet feltenni a térség jövőjét. A vízőrző közösségek munkájára, a csapadék és a helyben keletkező vizek megtartására ugyanúgy szükség van, mint az előkészített térségi vízpótló rendszerekre.
„Szükség van a nagy állami vízpótlásra és szükség van a helyi megoldásokra is” – hangsúlyozta a tanács elnöke. Öt térségi vízpótlási projekt terveit ismertette: a Dunamenti-síkság, a Szikrai- és az Alpári-Holt-Tisza, a közép-homokhátsági szikes tavak, a Dong-ér és a Körös-ér térsége, valamint a dél-homokhátsági bácskai területek fejlesztési elképzeléseit. A bemutatott tervek a vízpótlást a természeti környezet állapotának javításával és a víz tájban történő megtartásával kapcsolják össze.
Lenkei Róbert azt szorgalmazta, hogy szülessenek meg az elmúlt években előkészített tervek elindításához szükséges döntések. A kormányzathoz intézett üzenetét is egyértelművé tette: „Vannak ügyek, melyek a politikai ellentéten felül kell hogy álljanak, kell lennie egy Nemzeti Minimumnak.” Ezek közé sorolta a Duna–Tisza közi Homokhátság vízpótlását, amelynek támogatását a térség jövőjét meghatározó közös felelősségként fogalmazta meg.
Kelemen Ágnes: mit lehet megtenni most és a következő években
Kelemen Ágnes vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Terv alapelveit és a készülő Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv irányait ismertette. Hangsúlyozta a kormányzat elköteleződését, és arról is beszélt, hogy a miniszterelnök személyesen fontosnak tartja a Homokhátság ügyét és az aszálykezelést. A finanszírozási lehetőségekről úgy fogalmazott: „Azt gondoljuk, hogy ennek megfelelően források is rendelkezésre fognak állni. Európai uniós források, esetleg kölcsönök és hazai költségvetési források is.”
Az államtitkár szerint a minisztérium a szén-dioxid-kibocsátási jogosultságok értékesítéséből származó állami bevételből is támogatná az aszály elleni védekezést és a felkészülést. Elmondta, hogy az agrártárcával a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakításáról is egyeztettek. A cél az, hogy a támogatások és a gazdálkodási gyakorlatok is segítsék a víz megőrzését, a termelés pedig jobban igazodjon a helyben rendelkezésre álló vízkészletekhez.
Az első, már 2026 őszétől indítható lépésekhez a meglévő csatornahálózatot használnák. A tervek között szerepel a vízvisszatartó üzemrend bevezetése, a Homokhátság üzemrend nélküli csatornáinak ideiglenes lezárása, valamint a víz szabályozott kivezetése az arra alkalmas mélyfekvésű területekre. A rövid távú lehetőségeknek azonban műszaki korlátai vannak: a rendszert jórészt vízelvezetésre építették. Ahol az adottságok engedik, gravitációsan, másutt korlátozott mértékben szivattyúzással lehet vizet juttatni a környező területekre.
Egy éven belül a végrehajtás jogi, intézményi és támogatási feltételein változtatnának. A bemutatott javaslatok között szerepel a vízgazdálkodási törvény módosítása, a főhatósági és kutatóintézeti háttér kialakítása, a csatornák átalakítása, valamint a Közös Agrárpolitika és a KEHOP Plusz forrásainak vízmegtartást segítő átalakítása. Megkezdődne a vízgyűjtő-gazdálkodási és aszálykezelési tervek felülvizsgálata és összehangolása is.
A két–négy éves és hosszabb távú feladatok között a teljes táj vízháztartását figyelembe vevő tervezés, a csatornahálózat átalakítása, a természetes mélyedések vízrendszerbe kapcsolása és a felszín alatti vízkészletek célzott pótlása kapott helyet. A hátsági térségekre bemutatott javaslatok a nagy kapacitású kutak nyilvántartását és mérését, valamint a helyi vízháztartáshoz igazodó mezőgazdasági termelés ösztönzését is tartalmazzák. Az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv a konferencia idején egyeztetés előtt álló munkanyag volt: az ismertetett intézkedések és időtávok tervek, nem lezárt döntések.
A megvalósításban a nagy vízügyi rendszereknek és a helyi kezdeményezéseknek egyaránt szerepük van. „Azt gondoljuk, hogy ezek egymást kiegészítő megoldások” – mondta el Kelemen Ágnes. A nagy infrastruktúrák fejlesztése és működtetése mellett a sok kisebb beavatkozáshoz az önkormányzatok, a gazdálkodók és a közösségek segítségére is szükség van.
Tájgazdálkodás, kutatás és fiatal szakemberek
A délutáni programban Balogh Péter gazdálkodó geográfus a tájgazdálkodás, a fenntartható vízgazdálkodás és a civil kezdeményezések összekapcsolódásáról tartott előadást. A program része volt az ötödik Csatári Bálint szakdolgozat- és diplomamunka-pályázat eredményhirdetése, valamint a díjak átadása Lenkei Róbert és Sebéné dr. Csatári Eszter közreműködésével. Radics Renáta, a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karának hallgatója „Tisztított szennyvíz újrahasznosítása városi zöldfelületek öntözésére” címmel mutatta be nyertes pályamunkáját.
Mendly Dorottya a Homokhátság alkalmazkodóképességének bioregionális tervezéssel történő növelését vizsgáló kutatás részeredményeit ismertette. Dr. Kelemen András, a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa az éghajlatváltozás és az emberi beavatkozások következtében jelentkező ökológiai állapotváltozásokról beszélt. A konferencia zárógondolatait Csáki Béla, a térségi fejlesztési tanács alelnöke foglalta össze.
A program a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács „Homokhátság Cselekvési Terv dokumentumában meghatározott intézkedések megvalósítása” című projektje keretében, Magyarország Kormánya és a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium támogatásával valósult meg. Támogatói okirat száma: BÁCS/282-2/2024.
