Sport

Négyből négy, kecskeméti módra: mindhárom kosárcsapat megnyerte a meccsét a héten

Különleges hét volt ez a kecskeméti kosárlabda számára, ahogy a KTE Kosárlabda Klub közösségi oldalán jelezte is azt. Mindhárom csapat diadalmaskodni tudott, ráadásul négy, elképesztően izgalmas meccset rendeztek, az U23-mas csapat pedig kétszer is nyert a héten.

A legfontosabb talán az NB1-es felnőtt csapat, amely pénteken 81-75 arányban győzte le a Kaposvár csapatát, így maradt a hetedik, rájátszást érő helyen. A Kecskemét a második negyed kivételével mindegyik másik játékrészben felülmúlta az ellenfelét, végül talán kevésbé magabiztos, hat pontos előnnyel tudtak nyerni.

A HÉT CSAPATA VISZONT AZ U23, AKIK KÉTSZER IS GYŐZNI TUDTAK

Az U23-mas csapat viszont még az első csapatot is lepipálta, hiszen a héten két mérkőzést is játszottak, mindkettőt megnyerték. Először kedden, hazai környezetben verték meg a Pénzügyőr SE-t, majd szombaton a Vásárhely ellen sem találtak legyőzőre. Előbbit 82-77 arányban, utóbbit mindössze két ponttal, 78-76-tal sikerült behúzni. Sőt, hogy teljes legyen a kép, U20-as csapatunk is nyerni tudott a héten, ők 77-71-re múlták felül ellenfelüket.

Képek: KTE Kosárlabda Klub FB oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb