Kecskeméti arcok

Le a kalappal előttük: elismerésben részesültek vármegyénk rendőrei

Nemzeti ünnepünk alkalmából több vármegyei rendőr is jutalomban részesült, melyeket ünnepi állománygyűlésen adott át dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány március 14-én, kedden, osztotta meg a hírt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A RENDŐRÖK KIEMELKEDŐ SZAKMAI MUNKÁJUKAT DÍJAZTÁK

A rendőrség állományában végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Magyarország Belügyminisztere egy fő részére tiszthelyettesi tanácsosi címet adományozott, egy másik kollégát pedig emléktárgy elismerésben részesített. Harminc év eltöltött szolgálat után szolgálati jelet adományozott négy főnek.

HÁROM FŐT SORON KÍVÜL ELŐLÉPTETTEK

Az Országos Rendőr-főkapitányság Vezetője három főt soron kívül előléptetett a kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott teljesítménye miatt, szintén három főt pedig pénzjutalomban részesített. Egy kolléga emléktárgy elismerést kapott a szolgálati tevékenysége elismeréséül. Valamint a főkapitány ünnepi parancsa alapján elismerést és pénzjutalmat további hetvenen vehettek át.

A DÍJAZOTTAK A KECSKEMÉTI RENDŐRSÉG ÜNNEPI ÁLLOMÁNYGYŰLÉSÉN VEHETTÉK ÁT A KITÜNTETÉSEKET

A rendőrök az elismeréseket a központi ünnepségeken, valamint a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányágon megrendezett ünnepi állománygyűlésen vehették át. Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, vármegyei főkapitány mindenkinek gratulált a kiemelkedő helytállásért, sok sikert kívánva a további munkához.

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb