KözéletSmart Kecskemét

Szijjártó Péter: 500 új munkahely jön létre a térségben élők számára – letették a dunavecsei okosgyár alapköveit

A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén – jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric új, klímasemlegesen működő gyárának ünnepélyes alapkőletételén.

500 ÚJ MUNKAHELY JÖN LÉTRE A TÉRSÉGBEN ÉLŐK SZÁMÁRA

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető elmondta, ez már a francia vállalat ötödik magyarországi üzeme lesz, ahol középfeszültségű eszközöket fognak előállítani elektromos elosztóberendezésekhez. Az állam által 2,3 milliárd forinttal támogatott, összesen 16 milliárd forint értékű beruházás várhatóan 500 munkahelyet biztosít majd 2025 után a térségben élők számára.

Fotó: MTI/Bús Csaba

A MAGYAR ELEKTRONIKAI SZEKTOR TERMELÉSI ÉRTÉKE TAVALY REKORDOT DÖNTÖTT

A miniszter arra is kitért, hogy a magyar elektronikai szektor termelési értéke tavaly 36 százalékos bővülés után rekordot döntött, ekkor először meghaladta a 10 ezer milliárd forintot, és az idei év első két hónapjában is 47 százalékos növekedést regisztráltak a már mintegy 150 ezer embernek munkát adó, 94 százalékos exporthányaddal dolgozó ágazatban. “A magyar gazdaság sikere nagymértékben függ az exporttól, tehát itt most, ami beruházás történik, az majd az újabb és újabb exportrekordok eléréséhez tud minket hozzásegíteni” – mutatott rá.

Fotó: MTI/Bús Csaba

“A PAKSI ATOMERŐMŰ BŐVÍTÉSÉBEN A FRANCIA SZEREPVÁLLALÁST JELENTŐSEN MEG FOGJUK ERŐSÍTENI”

Üdvözölte, hogy Magyarország és Franciaország között józan észen alapuló együttműködés van, és arra is emlékeztetett, hogy a francia cégek alkotják hazánkban a hatodik legnagyobb beruházói közösséget, s az elmúlt nyolc évben 34 nagy francia vállalati beruházás kapott költségvetési támogatást. Ennek nyomán tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelem volumene, amely most először érte el a tízmilliárd eurót, a magyar export ebből több mint hatmilliárd eurót tett ki. “Ráadásul, ha már energiaátmenetről beszélünk, a magyar-francia együttműködést itt is szorosabbra fogjuk fűzni (…) A paksi atomerőmű bővítésében a francia szerepvállalást jelentősen meg fogjuk erősíteni” – húzta alá.

Forrás: MTI
    

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb