Mindenmás

Rendszeresen, áron alul vásárolt különböző terményeket és gázolajat kamionosoktól egy testvérpár Kecskemét közelében

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy testvérpár és társaik ellen, akik kamionokban szállított ömlesztett terményekből és gázolajból rendszeresen vásároltak kisebb-nagyobb tételeket a sofőröktől. A mintegy 2 millió forint értékű „fekete” áru eredetének igazolására valótlan tartalmú számlákat is próbáltak szerezni.

CSAKNEM EGY ÉVEN ÁT DÉZSMÁLTÁK A KAMIONOK SZÁLLÍTMÁNYÁT

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy egy fülöpházi férfi a társai segítségével 2020 novemberétől csaknem egy éven át az 52-es főút egyik Kecskeméthez közeli parkolójában – fuvarozó cégek sofőrjeitől – rendszeresen áron alul, “feketén” vásárolt ömlesztett terményeket, amelyeket a sofőrök a rájuk bízott szállítmányból jogtalanul elvettek.

BÚZÁT, KUKORICÁT, DE MÉG GÁZOLAJAT IS SZEREZTEK

A férfi bátyja a búza, kukorica, napraforgó kamionokból történő leengedéséhez szükséges zsákokat szerezte be és meghatározta az áruk árát. Távollétükben egy harmadik társuk vette át a parkolóban a gabonát. A vádlottak a legalább 175 zsáknyi termény mellett ebben az időszakban mintegy 1000 liter, kamionokból leszívott gázolajat is megszereztek, az üzemanyagot egyikőjük kerekegyházi ingatlanában tárolták.

ÁRURAKODÁS KÖZBEN ÉRTÉK ŐKET TETTEN A RENDŐRÖK

Miután 2021 novemberében az egyik vádlottat elfogták, testvére és élettársa az áru megtartása érdekében hamis számlákat akart szerezni, illetve megkísérelték a gázolajat értékesíteni. A férfi megpróbált egy kecskeméti gyár telephelyéről ellopott 25 akkumulátort is eladni, a rendőrök azonban az áru átrakodása közben tetten érték. Az ügyészség a testvérpárt jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosással, társaikat bűnpártolással és lopással, valamint sikkasztással vádolja.

Forrás: MTI

Fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb