Közélet

Együttműködési megállapodást írt alá a vármegyei rendőr-főkapitányság az országos vadászkamarával és a megyei vadászszövetséggel a vadállomány védelmére

Együttműködési megállapodást kötött a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezete és a Bács-Kiskun Vármegyei Vadászszövetség, melyek képviselői a főkapitányság épületében írták alá az erről szóló dokumentumot, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

RENDŐREINK SZÁMÁRA FONTOS A KÖRNYEZET – ÉS ÁLLATVÉDELEM, A KÖZELMÚLTBAN EGY KAMPÁNY KERETÉBEN MÉG EGY SZURIKÁTÁT IS ÖRÖKBE FOGADTAK

Mint írták, a vármegyei rendőr-főkapitányság minden munkatársa elkötelezetten dolgozik a jogsértések megelőzése, megakadályozása érdekében minden szakterületen. Így fontosnak tartják a környezet- és természetvédelmet, valamint az állatok védelmét is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a megyei bűnmegelőzési szakemberek a közelmúltban egy több megyére kiterjedő – a Tiszától a Balatonig címet viselő – kampányban vettek részt, amelyben a környezet-, a természet- és az állatvédelem kapott fő szerepet. A rendőrök a projekt keretében örökbe fogadtak egy vadasparkban élő szurikátát.

FONTOS A VADÁLLOMÁNY VÉDELME IS

Természetesen a mesterséges körülmények között élő állatok mellett fontos a természetes környezetükben fellelhető állatok védelme is, a vadállomány óvása, az ezzel összefüggő jogsértések – jogosulatlan vadászat, orvvadászat – megelőzése. Ehhez szorosan kapcsolódik a vadászat gyakorlásához szükséges feltételek biztosítása, a lőfegyverek megszerzésére, tartására, kezelésére vonatkozó szabályok szigorú betartása, hiszen a vadászok egyik feladata a mezőn, erdeinkben élő állatok védelme, a szaporulat kezelése és megóvása.

HÁROMOLDALÚ SZERZŐDÉST KÖTÖTT A VÁRMEGYEI RENDŐRSÉG, AZ ORSZÁGOS VADÁSZKAMARA ÉS A MEGYEI VADÁSZSZÖVETSÉG

A témával összefüggésben nélkülözhetetlen a társadalmi és szakmai összefogás, ezért a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. március 21-én háromoldalú szerződést kötött az országos vadászkamarával és a megyei vadászszövetséggel a fenti célok megvalósítása érdekében. A szerződés aláírói vallják, hogy az együttműködésükben rejlő lehetőségek kiaknázása hatékonyabban szolgálja a jogszabályok betartását, a vadászattal összefüggő jogsértő cselekmények megelőzését, felfedését, visszaszorítását, valamint a környezet és a természet védelmét, illetve a határrendészeti feladatok ellátását.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb