Mindenmás

Rendőrségi helikoptert, drónt, és a TEK-et is bevetik, hogy megtalálják a tegnap eltűnt tolnai kisfiút

Még tegnap a rendőrség honlapján írták meg, hogy eltűnt egy ötéves kisfiú Tolna városából, azon belül is a Mözs nevű városrészből. Nyári Gergő Dávid még hétfőn délután 5 óra körül ismeretlen helyre távozott tolnai otthonából.

A Tolna Vármegyei Rendőrfőkapitányság szóvívője a Telex megkeresésére elmondta, hogy az eset óta folyamatosan zajlik az úgynevezett élőláncos keresés, az ország minden tájáról érkezenek civilek és mentőalakulatok, már most több százan vesznek részt a felkutatásában.

Kedd reggel óta viszont nem csak a rendőrök és a polgárőrök vesznek részt a keresésben, hanem a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is, sőt, egy rendőrségi helikopter is segíti a nyomozást.

Kép: police.hu

Komlósiné Kiss Anett sajtószóvivő a lap megkeresésére elmondta, egyelőre sajnos nem jutottak eredményre, de nagyon remélik, hogy sikerülmegtalálni a kisfiút.

Mint azt a rendőrségi közleményben írják, barna hajú, vékony testalkatú, nehezen kommunikál. Távozásakor kék, piros és fehér csíkos nadrág, valamint szürke pulóver volt rajta.

EGY IDEIG MÉG RÖGZÍTETTÉK A KAMERÁK AZ UTCÁBAN

A kisfiú édesanyja a Blikknek azt mondta, a kisfiú tavaly egyszer már elszökött otthonról, de akkor egy órán belül megkerült.

„A kisfiam élni akar. Fulladással született, többször is újra kellett őt éleszteni. Ha azokat túlélte, akkor ezt is túl fogja”

mondta el a kisfiú édesanyja a lapnak

„Az utcában több házban is vannak térfigyelő kamerák, amelyek veszik az utca képét is. Azon láttuk, hogy egy darabig fel-le sétált az utcában, majd hirtelen eltűnt” – mesélte.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/501-106-os számot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb