Mindenmás

Napi trash: részegen tartott hazafelé a buliból, ellopott egy autót, majd 200 méter alatt ripityára törte

Még 2022. december 30-án reggel kapott szomszédjától egy telefonhívást az a kocsitulajdonos, akinek előtte hajnalban ellopták az autóját, majd kétszáz méter alatt össze is törték. Nem csak a tulajdonos járt rosszul, hanem Tiszakécske is, hiszen a kidöntött villanyoszlopnak köszönhetően másfél órás áramkimaradás volt a településen.

A tolvaj hajnalban tartott hazafelé egy átmulatott éjszaka után, de út közben megunta a gyaloglást, talált egy nyitott autót, majd úgy gondolta, hazamegye vele – tudtuk meg a rendőrségtől. Mint utólag kiderült, nem volt jó ötlet, ugyanis az illető alig 200 métert tudott megtenni a járművel, utána elvesztett uralmát az autó felett, majd egy villanyoszlopnak csapódott. A kidőlt villanyoszlop miatt Tiszakécske nagy részén áramkimaradás is volt.

ITTAS VOLT, NEM VOLT JOGSIJA ÉS A BIZTONSÁGI ÖVET SEM HASZNÁLTA

A helyszínre érkező rendőrök megbizonyosodtak róla, hogy a férfi alkoholt fogyasztott, ráadásul vezetői engedéllyel sem rendelkezett és a biztonsági övet sem használta, így ellene – a büntetőeljáráson túlmenően – szabálysértési és közigazgatási eljárás indult.  

A Kecskeméti Járásbíróság – az ügyészség indítványa alapján – a férfit még 2022. december 31-én letartóztatta.

Borítókép: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb