Sport

Ez most nem sikerült: hatalmas csatában, két ponttal kaptak ki a KTE kosarasai

Hatalmas küzdelmet hozott a rájátszás második mérkőzése a kecskeméti kosarasoknak az Alba Fehérvár ellen. A végjátékban azonban több szerencséje volt a fehérváriaknak és végül győzelemmel távoztak a Messzi István Sportcsarnokból.

Végig kiélezett volt a küzdelem a két csapat között, az első negyedben szinte nem is volt több különbség a két csapat között 5 pontnál, ami végül a játékrész végén is megmaradt, az első negyedet a Kecskemét nyert 17-12 arányban – olvasható a mérkőzés összegzésében. A második negyedben sem volt nagyobb a különbség a két csapat között, az eredmény végig nagyon közeli volt, ezt a negyedet Somogyi Ádám ziccere zárta, ekkor 32-29-re még a KTE vezetett. A harmadik játékrész volt a legszorosabb, ennek a végén már csak egy pont volt a különbség a két csapat között, innen fordultak a csapatok az utolsó negyedre. A negyed vége előtt 11,5 másodperccel Forray időt kért, hogy az utolsó támadást eredményesen tudja végig vinni a Kecskemét. Kosarat szerezni végül nem sikerült, így a vendégek nyertek két ponttal, és 2-0-ra növelték előnyüket a párharcban, melynek folytatása kedden következik Székesfehérváron.

ÖSSZEGZÉS

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Arconic-Alba Fehérvár 62-64 (17-12, 15-17, 13-17, 17-18)

Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 1-8. helyért, 2. meccs
2023. április 15., szombat 18:00 @ Messzi István sportcsarnok
Játékvezetők: dr. Mészáros Balázs, Minár László, Lengyel Ádám

A meccset követően Forray Gábor is értékelt:

 Gratulálok az Albának. Mindkét csapat megérdemelte volna ma is a győzelmet. A szerencsésebb csapat nyert úgy gondolom. Hetek óta erőn felül teljesítünk, le a kalappal a játékosaim előtt. Közel voltunk ismét a bravúrhoz. Mindenki megtett mindent ma is a sikerért. A kritikus pillanatokban ellenfelünk extra triplákat dobott. 2-0-ra vezet az Alba, de még nincs vége, mindent megteszünk, hogy legyen jövő héten is meccs Kecskeméten. A recept megvan, már csak át kell lépni a saját árnyékunk.

mondta el a vezetőedző.

Borítókép: KTE Kosárlabda Klub FB.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb