Mindenmás

Iskolából hazafelé tartó 14 éves fiút fenyegetett meg egy férfi Kecskeméten, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt

Pár órán belül elfogták a kecskeméti vizsgálók azt a 36 éves férfit, aki megfenyegetett egy fiatalt, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt, tájékoztatott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A FIÚ AZ ISKOLÁBÓL TARTOTT HAZAFELÉ

Az iskolából tartott hazafelé egy 14 éves fiú április 24-én délután, amikor az útját egy férfi keresztezte, aki pénzt kért tőle, majd amikor nem kapott, agresszívvá vált. Először csak követelőzött, végül viszont azzal fenyegette meg a gyereket, hogy elvágja a torkát a bicskájával, ha nem ad neki pénzt. Mondandójának azzal adott súlyt, hogy kezét végig a zsebében tartotta. A rémült fiú átadta neki a tárcájában lévő 2000 forintot és eliszkolt. Az esetről értesítette az édesapját, aki hívta a vármegyeszékhely rendőreit.

AZ ELKÖVETŐT AZ UTCÁN SZÚRTÁK KI AZ EGYENRUHÁSOK

Az egyenruhások rögtön munkához láttak: beszerezték a környék kameráinak felvételeit és tanúkat kutattak, valamint adatot gyűjtöttek. Lelkiismeretes munkájuk eredményeként hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt. Épp indulni készültek, hogy felkutassák a rablót, amikor a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának egyik munkatársa meglátta az utca túloldalán kerékpározni. A szemfüles rendőr a feltételezett elkövető nyomába eredt: futva követte útvonalát, közben kollégáit is értesítette. A férfit pár sarokkal később sikerült megállítani és őrizetbe vették. Az esettel kapcsolatban gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves helybélit és kezdeményezték a letartóztatását.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb