Sport

Pénteken hazai pályán egyenlíthet a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Szolnok ellen- a sérülések ellenére sem lefutott a párharc

Felforgatott hadrendben kellett kedden Szolnokon pályára lépnie a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. Forray Gábor legénysége egy pillanatig sem adta fel, hogy megszerezzék az előnyt az 5-8. helyekért folyó csatában, ám a végén a rutin és a hosszabb rotáció kerekedett felül. Pénteken a Messzi István Sportcsarnokban van lehetőség az egyenlítésre, hazai közönség előtt.

“TELJESEN FELBORULT A HADRENDÜNK”

“Az egyébként is hiányos rotációnk további két játékossal fogyatkozott meg. Kucsera Dánielt nem is tudtuk nevezni a mérkőzésre, majd Jaka Klobucar az összecsapás elején jelezte, hogy szúró fájdalmat érez a csípője tájékán, így ő sem volt bevethető már. Mondanom sem kell, hogy így teljesen felborult a hadrendünk. A Szolnoki Olajbányász keretét tekintve egyébként is erősebb, de így még inkább elbillent a mérleg nyelve. Ennek ellenére küzdöttünk végig, és büszkék lehetünk a fiatal játékosainkra, hogy ilyen derekasan helytálltak a rendkívül fizikális megmérettetésen” – mondta el Forray Gábor vezetőedző

“SZURKOLÓINKRA CSAK MOST LESZ IGAZÁN NAGY SZÜKSÉGÜNK”

Hozzátette, a tapasztalat döntötte el érzése szerint a meccs végkimenetelét. “Azt a stratégiát kell követnünk, amelyet a múlt héten is bemutattunk hazai pályán. Nehéz a helyzet, de nem reménytelen. Ha legalább egy felnőtt, tapasztalt játékossal többen tudunk lenni pénteken, akkor a maximumot nyújtva megpróbálunk csodát tenni. Fegyelmezetten, koncentrálva kell védekezésben és támadásban is teljesítenünk, akkor lehet csak esélyünk. Szurkolóinkra most lesz igazán nagy szükségünk. Buzdítsák a csapatot kitartóan, mert ezek a srácok megérdemlik! – zárta gondolatait a tréner a 4. mérkőzés előtt.

ÖSSZEGZÉS

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Szolnoki Olajbányász
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 5-8. helyért, 4. meccs
2023. május 12., péntek 18:00 – Messzi István Sportcsarnok
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 2-1 a Szolnok javára.

Forrás: ktekosar.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb