Mindenmás

Több mint 400 érdeklődő volt kíváncsi az állásbörzére Kecskeméten

Immáron 27. éve rendezi meg az állásbörzéjét a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal. A mai, május 12-i alkalmon 410 érdeklődőt regisztráltak a Kormányhivatal munkatársai.

A rendezvényt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg, aki ismételten az álláslehetőségek paradicsomának nevezte a járás településein működő cégeket – közölte a Kormányhivatal. Ezt követően a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeletei és Munkavédelmi Főosztály vezetője, Kollár Péter is köszöntötte a rendezvényen megjelenteket.


TÖBB MINT 20 KIÁLLÍTÓ VETT RÉSZT A RENDEZVÉNYEN

A rendezvényen mintegy 21 kiállító képviseltette magát és 42 munkakörre keresett közel 500 munkavállalót. Az állásbörzén a kiállítók elsősorban betanított munkásokat és szakmunkásokat céloztak meg az állásajánlataikkal, de a szakközépiskolai végzettséggel és diplomával rendelkezők is megtalálhatták a nekik szimpatikus munkakört. A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal egyébként nemcsak szervezőként vett részt a rendezvényen, hanem kiállítóként is, amellyel céljuk, hogy a kormányhivatal feladataival megismertessék a látogatókat. Ignácz Bence főigazgató, a Kecskeméti Szakképzési Centrum vezetője is köszöntötte a résztvevőket, valamint a felnőttképzési ajánlataikkal kiállítóként is részt vettek a mai eseményen. A rendezvényen résztvevő munkáltatók:

  • a  ACPS Automotive Kft.
  • a  Adient Mezőlak Kft.
  • a  AUTÓFLEX-KNOTT Kft.
  • a  BKVKH Kecskeméti Járási Hivatala
  • a  BKVKH Egészségbiztosítási és Rehabilitációs Főosztály
  • a  CabTec Kft.
  • a  DewertOkin Kft.
  • a  Fornetti Kft.
  • a  Kecskeméti Rendőrkapitányság
  • a  Kész Hotel és Konferencia Menedzsment Kft.
  • a  Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
  • a  KÖNIG Járműablakszerkezetet Gyártó és Forgalmazó Kft.
  • a  Magyar Honvédség
  • a  Márka Üdítőgyártó Kft.
  • a  MASPEX OLYMPOS Üdítőitalgyártó Kft.
  • a  Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft
  • a  Phoenix Mecano Kecskemét Kft.
  • a  Rösch Mode Kft.
  • a  MOTHERSON (SMP Kecskemét)
  • a  Univer-Product Termelő és Kereskedelmi ZR

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb