Mindenmás

„Azért hoztam el a ruhákat, mert fáztam” – próbababáról lelopott rövidnadrágban csípték fülön a kecskeméti tolvajt

„Azért hoztam el a ruhákat, mert fáztam” – válaszolta nemes egyszerűséggel a kecskeméti tolvaj a nyomozók kérdésére, miután először egy rövidnadrágot lovasított meg az egyik belvárosi lakástextil bolt próbababájáról, majd másnap a hozzátartozó pulóvert is magához vette.

EGYEDI TERVEZÉSŰ, DRÁGA RUHÁK VOLTAK

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság elmondása szerint egy 45 éves kecskeméti nő kért segítséget a rendőrségtől május 23-án azért, mert két egyedileg tervezett – és drága – ruhadarab eltűnt az üzletéből. Az asszony elmondta, hogy egy lakástextil boltja van a belváros közelében, aminek a télikertjét feltörték még vasárnap. Akkor a próbababáról egy rövidnadrágnak kélt lába, majd alig egy nappal múlva valaki elvitte az alsóhoz tartozó virágmintás pulóvert. A ruhadarabok a cég 25 éves születésnapjára készültek, így különösen érzékenyen érintette a lopás. Mint írták, az ismeretlen tettes magához vett még egy lámpát is.

A LOPOTT RÖVIDNADRÁGBAN SÉTÁLGATOTT AZ UTCÁN A TOLVAJ, MIKOR LEFÜLELTÉK A RENDŐRÖK

A nyomozók a biztonsági kamerák felvételei alapján beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 48 éves helybélit, akit azonnal keresni kezdtek. Fáradozásukat gyors siker koronázta: a ruhatolvaj gyanútlanul az utcán sétált, amikor a zsaruk elfogták. A férfi a lopott rövidnadrágot viselte, amit lefoglaltak tőle. Amikor nekiszegezték a kérdést, hogy miért volt szüksége pont ezekre a ruhadarabokra, csak azt válaszolta, hogy „… mert fáztam”.

A folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével gyanúsítható tolvaj jelenleg szabadlábon védekezhet, de a rendőrök úgy gyanítják, hogy más bűnesetek is a rovására írhatóak, így tovább vizsgálódnak vele szemben.

Forrás és fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb