Mindenmás

Lefülelték a forgalmas üzletekre specializálódott bolti szarkát: öt áruházláncból, összesen 23 alkalommal lopott egy kunszentmiklósi férfi

Öt áruházláncból, összesen 23 alkalommal lopott egy kunszentmiklósi férfi. Mint kiderült, a lopások miatt több rendőrség is eljárást folytat a tolvaj ellen, így ügyeit összevonták. Vele szemben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Öt áruházláncot érint az a lopássorozat, amelynek fő gyanúsítottja egy kunszentmiklósi lakos. A 29 éves férfi a gyanú szerint 2021 szeptembere és 2022 májusa között huszonhárom esetben követett el vagyon elleni bűncselekményeket az ország több pontjain.

KÜLÖNBÖZŐ MÓDSZEREKET HASZNÁLT A LOPÁSOKHOZ

Mint írják, különböző technikákkal dolgozott: előfordult, hogy a kezében a termékkel egyszerűen kisétált a boltból, de olyan is volt, hogy drága szeszes italokat rejtett a táskájába. Egy másik módszert is alkalmazott: megpakolta a bevásárlókocsit, majd a bejárathoz tolta. Ez után távozott, és a bejárathoz visszatérve kihúzta a kocsit a vevőtérből. Volt, amikor tetten érték, azokban az esetekben felvette a nyúlcipőt és üres kézzel ment el.

FORGALMAS ÜZLETEK VOLTAK A CÉLPONTJAI TÖBB TELEPÜLÉSEN

Az is kiderült, hogy Kiskunfélegyháza mellett többek között Nagykőrös, Dunaújváros, Érd, Salgótarján, Hatvan, Dorog, Szarvas volt a célpontja; minden esetben forgalmas üzleteket választott ki, és a termékek között sem nagyon válogatott. Az egyik helyről például két bontókalapácsot emelt el.

EGYIK ESETBEN TÁRSAI IS AKADTAK

A férfit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai beazonosították, és körözést bocsátottak ki ellene. Elfogását követően kihallgatták és őrizetbe vették. Időközben kiderült, hogy a lopások miatt több rendőrség is eljárást folytat a tolvaj ellen, így ügyeit összevonták. A 29 éves férfi jelenleg is letartóztatásban van az öt áruházlánc sérelmére – összesen 23 alkalommal – üzletszerűen elkövetett lopás miatt. Az egyik esetben volt három társa is; ők szabadlábon várhatják ügyük alakulását.

A kiskunfélegyházi nyomozók a történtek vizsgálatát befejezték, a gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak. Ennek érdekében az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb