Mindenmás

A rezsit érintő intézkedéseket jelentett be Gulyás Gergely, hideg ételre is fel lehet használni ezentúl a SZÉP-kártyát – Kormányinfó élőben, a Kecskemét365.hu-n

A már jól megszokott csütörtöki időpont helyett ezúttal hétfőn, június 19-én délelőtt 10:30-kor érkezik a Kormányinfó. A legutóbbi ilyen sajtótájékoztató több, mint három hete volt, azóta többször is összeült a kormány, így számos témában várhatóak bejelentések. A Kormányinfón elhangzottakról mi is beszámolunk, cikkünk folyamatosan frissül.

 Legutóbb még május 25-én tartottak Kormányinfót, akkor a költségvetés volt a fókuszban. Az azóta eltelt időben több kormányülést is tartottak, így vélhetően lesz miről beszámolni hétfőn. A lehetséges témák:

  • Orbán Viktor június 7-én a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gát felrobbantása miatt hívta össze a kormány tagjait, Facebook-bejegyezésében azt írta: „A szomszédunkban dúló háború magasabb fokozatba kapcsolt. A kormány a helyén. Megvédjük a magyar embereket! “.
  • Június 8-án ,szintén az ukrán–orosz háborúban fokozódó harcok miatt, a Védelmi Tanács is összeült.
  • A kormány rendhagyó módon múlt hét kedden is összeült, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter közösségi oldalán azt emelte ki, hogy „a magyarok békében és biztonságban szeretnének élni a jövőben is”, ezen dolgoztak a kormányülésen is.

FRISSÍTVE (10:33): KEZDŐDIK A KORMÁNYINFÓ

Gulyás Gergely azzal kezdte a Kormányinfót, hogy kiemelte: új szakaszába lépett a háború, a harctéren egyre többen halnak meg. Éppen ezért nemcsak magyar nemzeti érdek, hogy mielőbb béke legyen – tette hozzá. Két atomnagyhatalom az urántartalmú lőszerek bevetését sem tartja túlzásnak, és Oroszország is erre készül, veszélyes eszkaláció indult. “A magyar álláspontot elhallgattatnák az Európai Unióban” – jelentette ki a miniszter, leszögezve, hogy kitartanak az álláspontjuk mellett.

FRISSÍTVE (10:40): GULYÁS GERGELY SZERINT A MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY A LEGJOBB

,,Fontos, hogy 2024-re legyen elfogadott költségvetés, ez védelmi költségvetés lesz most” – ismételte el Gulyás a korábbi kormányálláspontot. GDP arányos összeg a honvédelemre eléri a 2 százalékát a magyar gazdasági összterméknek, mondta a miniszter, majd a magyar államkötvényeket kezdte el reklámozni, hogy az a jó megoldás az embereknek.

FRISSÍTVE (10:43): JÚLIUS 1-TŐL ÁRPLAFONT VEZETNEK BE

A gazdaságvédelmi akciótervről a miniszter elmondta, hogy továbbra is az energiaár a legfőbb probléma, és ezen belül az áramár. A vállalatok többsége rögzített áras szerződést kötött, 81 százalék döntött így. Ennek az lett a következménye, hogy ezeknek a vállalkozásoknak egyharmada 320 euró/megawatt árat fizet. A kormány árplafont vezet be július 1-től, és a legmagasabb ár 200 euró/megawatt lesz. Feldolgozóiparra, és a raktározásra terjesztik ki ezt a lépést – mondta a miniszter. Több mint 5000 vállalkozásnak segít ez a lépés, és 40 milliárd forintos költséggel jár.  Cserébe azt várják, hogy növeljék a gyártási kapacitásokat és ne emeljék az árakat, az iparkamara ennek ellenőrzését vállalja. Az intézkedés több mint ötezer vállalkozásnak segít, mintegy 40 milliárdos költségvetési kiadás mellett.

FRISSÍTVE (10:49): HIDEG ÉLELMISZERT IS ELKÖLTHETŐ A SZÉP-KÁRTYÁN LÉVŐ PÉNZ

A kormány arról is döntött, hogy ideiglenesen nemcsak meleg élelemre, hanem hideg élelmiszerre is lehet költeni a SZÉP-kártyán lévő pénzeket. Erre augusztus 1-től december 31-ig van lehetőség. Ebben az időszakban a munkáltatók a szépkártya keretet további 200 ezer forinttal megemelhetik. Arról is határozott a kormány, hogy az extraprofitadóra kötelezett gyógyszerforgalmazók július 1-től az extraadó felét, tehát 20 százalékot leírhatnak az adójukból, ha ezt kutatás-fejlesztésre (K+F) fordítják.

A gyógyszergyártók extraprofitadóját megfelezték, és a mai döntés alapján még egyszer meg lehet felezni, ha K+F tevékenységre költik azt a pénzt a cégek.

FRISSÍTVE (10:58): UNIÓS PÉNZEK

A következő téma: hogy állnak a várható uniós pénzek? Gulyás szerint a labda Brüsszelnél pattog, Magyarország teljesítette a vállalásait. Mindez csak politikai döntés kérdése már, „mikor szedik össze a bátorságukat ahhoz, hogy az EP-ben ülő magyar ellenzéki politikusok ármánykodása ellenére, jog szerint odaadják a magyaroknak járó pénzeket”. Gulyás szerint az Európai Bizottságban most félnek. Július elején elvileg már küldhetik a magyarok a számlákat.

FRISSÍTVE (11:05): SZÓBA KERÜLTEK A PEDAGÓGUSBÉREK IS

A státusztörvénnyel kapcsolatos, 18 órán át tartó parlamenti vitáról kérdezte egy kormányközeli újságíró Gulyás Gergelyt, aki azt mondta: szerinte az új törvény tartalmaz béremelést, igaz, ennek mértéke függ az EU-s pénzek érkezésétől is. De Gulyás szerint 2030-ig a pedagógusok béremelésére 7000 milliárd forintot fog költeni a kormány, amiből csak mintegy 800 milliárdot fizetne az EU, tehát nem igaz az, hogy a kormány az uniós pénzekből akarja megoldani a tanárok béremelését. A státusztörvény tartalmaz a miniszter szerint 10 hét szabadságot, és tartalmazza azt is, hogy maximum 24 órát kell egy héten tanítaniuk. Gulyás úgy véli: ezek nem ellentétesek a tanárok érdekeivel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb