Mindenmás

Változások a kecskeméti csodacsapat keretében, újabb távozókat jelentett be a klub

Alig ért véget a Kecskeméti TE lenyűgöző szezonja, a csapat hétfőn már meg is kezdte a felkészülést a következő idényre. A keretben némi változás biztosan lesz, pár távozót már bejelentett a klub, de azt is közölték, hogy a felkészülést már új érkezőkkel kezdték meg, akiket a napokban folyamatosan mutatnak majd be.

A távozók között van Buna Gábor, a 21 éves jobbhátvéd szerződését nem hosszabbította meg a KTE, így két szezon után távozik a csapattól. A tavalyi, NBII-es idényben 28 bajnokin lépett pályára, a feljutást követően, a 2022/23-as szezonban viszont csak egy élvonalbeli mérkőzés jutott neki. Egy másik védő, a 26 esztendős Rjaskó Mihály közös megegyezéssel hagyja el Kecskemétet, a feljutásért vívott küzdelemben 29 meccsen segítette a KTE-t, majd az élvonalban 19-szer lépett pályára, az 50 tétmeccset is átlépte összességében a két év alatt lila-fehérben. Kölcsönszerződésük lejártával Katona Máté és Katona Bálint a Ferencváros csapatánál kezdik meg a felkészülést, előbbi tavaly nyáron érkezett és 17 bajnokin jutott szerephez az előző szezonban, míg Katona Bálint az utóbbi két szezont a zöld-fehérek kölcsönjátékosaként töltötte a Hírös városban, 33 bajnokin előbb 5, majd 8 gólt jegyzett. Szintén kölcsönszerződésének lejártával Zeke Márió is visszatért a Fehérvár FC-hez, így ott kezdi meg a felkészülést. A 22 éves balhátvéd tavaly nyáron érkezett egy évre kölcsönbe a székesfehérváriaktól, 28 mérkőzésen egy gólt szerzett az előző szezon során.

HÁROM ÉRKEZŐT MÁR BEJELENTETTEK, DE LESZNEK MÉG TÖBBEN IS

A KTE korábban már három érkezőt bejelentett, de mint közölték, az elkövetkező időben folyamatosan bemutatásra kerülnek majd a csapat új játékosai. Legutóbb a DAC-ból igazolt fiatal támadót, Szendrei Ákost jelentette be a klub, aki a következő szezonra érkezik kölcsönbe a Hírös városba.

Korábban még két érkezőt jelentett be a csapat, erről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb