Kecskeméti arcok

Elhunyt Dr. Szelei Béla, Kecskemét egyik legismertebb orvosdinasztiájának leszármazottja

Életének 77. életévében elhunyt Dr. Szelei Béla, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Központi Radiológiai Osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa, jelentette be a szomorú hírt közösségi oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.

Szelei Béla Kecskeméten született 1946. szeptember 7-én. A Szelei család Kecskemét egyik legismertebb orvosdinasztiája, édesapja, idősebb Szelei Béla szintén a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Központi Radiológiai Osztályának osztályvezető főorvosa volt.

A BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYON KEZDTE VÁROSUNKBAN PÁLYAFUTÁSÁT

1971-ben diplomázott a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Diplomája megszerzését követően a Bács-Kiskun Megyei Kórház Belgyógyászati Osztályán kezdte pályafutását, majd ebben az évben töltötte sorkatonai szolgálatát csapatorvosként.1976-ban szakvizsgázott belgyógyászatból, 1977-től a Központi Radiológiai Osztály osztályos orvosa, adjunktusa, majd másodfőorvosa lett. 1980-ban radiológiai szakvizsgát tett.

SZÁMOS SZAKMAI TÁRSASÁG TAGJA VOLT

1993-tól 1997-ig a MH Kecskeméti Repülőkórház Röntgen Osztályának osztályvezető főorvosa lett. 1997-től megyei szakfelügyelő főorvosként is tevékenykedett, valamint magánpraxisban is gyógyította a betegeket.1997-től 2017-ig a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Központi Radiológiai Osztályának osztályvezető vezető főorvosa volt. Nyugdíjazását követően még 2019-ig segítette az intézmény munkáját. A Magyar Orvosi Kamara országos küldötte, a kecskeméti szervezet elnökhelyettese volt, számos szakmai társaság és az Első Kecskeméti Lions Klub tagja volt.

A RADIOLÓGIA MELLETT AZ ULTRAHANG DIAGNOSZTIKA FELÉ IRÁNYULT ÉRDEKLŐDÉSE

Kiváló szakmai felkészültséggel vezette és magas színvonalon biztosította vármegyénkben a radiológiai ellátást. Az általános radiológia mellett érdeklődési területe elsősorban az ultrahang diagnosztika felé irányult, mert így a betegekkel közvetlen kapcsolatban tudott maradni. A megyében elsőként sajátította el az ultrahang diagnosztikai ismereteket és vált a szakma elismert képviselőjévé. Pályafutása alatt mindvégig aktívan részt vett a tudományos munkában is, számos előadást tartott, és közleményei jelentek meg. Oktatói tevékenysége kiemelkedő volt, a szakorvosok mellett a röntgenasszisztens képzésben, továbbképzésben is.

Az egészségügy ellátásában kifejtett kimagasló, magas színvonalú diagnosztikai tevékenységének elismeréséül több kitüntető díjat is kapott: többek között a Honvédelmi Minisztérium Emlékplakettjét, 2007-ben Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat, Semmelweis Ignác Emlékplakettet, Pro Sanitate Díjat. Két alkalommal az év orvosává választották.

Forrás és fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb