Mindenmás

Családi business: kerékpártolvaj párost csíptek fülön a kecskeméti rendőrök

Júniusban több bejelentés érkezett a Kecskeméti Rendőrkapitányságra kerékpárlopásokról, ezért a nyomozók kiemelt figyelmet fordítottak ezekre az ügyekre. Nyomozásuknak köszönhetően fülön is csíptek egy 30 éves nőt és 28 éves élettársát, akik a gyanú szerint több kétkerekűt is eltulajdonítottak, majd a lopást követően eladtak.

A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során térfigyelő kamerák felvételeit elemezték, tanúkat hallgattak ki és adatot gyűjtöttek annak érdekében, hogy kiderítsék, ki vagy kik törnek borsot a tulajdonosok orra alá.

RENDELŐINTÉZET ÉS ISKOLA ELŐL IS VITTEK EL KERÉKPÁROKAT

A rendőrök erőfeszítéseit rövid időn belül siker koronázta: 2023. június 27-én délelőtt őrizetbe vettek egy férfit és egy nőt, akik egyébként élettársak. A páros a gyanú szerint június 1-jén egy – a városközpontban lévő – rendelőintézet elől, néhány nappal később pedig egy iskola kerékpártárolójából vitt el kétkerekűket. A járműveket a 30 éves nő és a 28 éves férfi értékesítette azért, hogy készpénzhez jussanak. Az egyik biciklit a rendőrök már megtalálták, azt a tulajdonosa visszakapta.

A lopással gyanúsított bűntársakat a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának a munkatársai őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. A zsaruk vizsgálják, hogy a férfi és a nő további, hasonló bűncselekményeket elkövethettek-e akár közösen, akár egyedül.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb