Mindenmás

Van valami a levegőben Jánoshalmán: egy héten belül már a negyedik dílert kapcsolták le a rendőrök

Alig több mint egy hete írtuk meg, hogy egy közúti ellenőrzés során lebukott két díler Jánoshalmán, akiknek az autójában harminc grammnál is több fehér port, tucatnyi zöld színű tablettát és növényi törmeléket is találtak az egyenruhások. A jánoshalmi nyomozók most újabb sikeres napot tudhatnak maguk mögött, hiszen pár óra alatt további két dílert és egy kábítószer birtoklót is elkaptak.

Kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás egy 26 éves kiskunhalasi férfival szemben, mivel 11 darab sárga tablettát találtak nála a rendőrök – tájékoztatott a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság. A férfit Jánoshalmán állították meg 2023. július 8-án éjszaka, amikor az ismerőseivel kocsikázgatott. Az illegális szerre a jármű átvizsgálása közben bukkantak, a szőnyeg alatt. A tablettákat lefoglalták és megküldték szakértői vizsgálatra, a férfit pedig előállították a rendőrök.

NEM EZ VOLT AZ ELSŐ ESET, HOGY KÁBÍTÓSZERT TALÁLTAK NÁLA

A nyomozás során arra is fény derült, hogy nem először találtak droggyanús anyagot nála, júniusban a ruházatából került elő egy zacskó fehér por. A mindenre kiterjedő nyomozás eredményeként pár órán belül azonosították a dílert. A 30 éves férfi a gyanú szerint egyik alkalommal 21 darab ecstasy tablettát, máskor pedig 4 gramm amfetamint adott el a fogyasztónak. A kereskedő csuklóján már július 9-én reggel kattant is a bilincs, és kihallgatását követően az őrizetbe vételéről határoztak. A lakásán végzett kutatás alkalmával további két zacskó kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

EZZEL PÁRHUZAMOSAN EGY MÁSIK DÍLERT IS LEKAPCSOLTAK

Mindeközben egy korábbi nyomozás szálait is sikerült felgöngyölítenie a rendőröknek, a nap végére egy asszonynak is számot kellett adnia a kétes ügyleteiről. A rendőrök sejtése szerint a nő tavaly március óta heti rendszerességgel kristály néven közismert, új pszichoaktív anyagot árult otthonának az ablakából. A kutatás során több adag kiporciózott, fehér port foglaltak le. Az egyenruhások feltehetően bűncselekményekből származó járművet, pénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglaltak le a vagyonvisszaszerzés céljából. A 44 éves helybélit őrizetbe vették új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt, és kezdeményezik a letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb