Mindenmás

Nem bízták a véletlenre: pár hónap alatt összesen tíz lopást követett el két férfi Jánoshalmán

Március, április és május hónapban egy 21 és egy 29 éves férfi Jánoshalma területén több vagyon elleni bűncselekményt követett el. Betörés, lopás, autófeltörés is volt a listán – közölte a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A fiatalabbik gyanúsított rövid idő alatt több boltba és büfébe is betört, ahol mindent magához vett, amit ért. Az egyik helyről szeszes italokat lopott, máshonnan három mobiltelefont, de előfordult, hogy kilenc kilogramm sajttal és némi készpénzzel távozott. Májusban megkísérelte befeszíteni egy dohánybolt ajtaját, itt azonban nem járt sikerrel. Még ugyanezen a napon egy felújítás alatt álló családi házat is meglátogatott hívatlanul, és éppen kutatott az értékek között, amikor a tulajdonos tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A fiatalt a nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették.

TÁRSÁNAK IS SOK VOLT A ROVÁSÁN

Az ügy másik gyanúsítottja egy 29 éves helybeli. Ő a gyanú szerint három gépkocsit tört fel, és azokból krova készletet, navigációs eszközt, kábeleket, transzmittert tulajdonított el. Egy üzlet ajtaját is felfeszítette, de beljebb egy rács állta az útját, így a boltba már nem tudott bejutni. Kettejük rovásán összesen tíz lopás van, ám csupán egyet követtek el közösen. A helyi buszmegálló előtt megláttak egy lezárt biciklit, amelyről levágták a lakatot és eltolták. A kétkerekűvel egy fiú járt iskolába. Az idősebbik férfi szabadlábon védekezhet, társa azonban jelenleg is letartóztatásban van. Ügyükben a vizsgálat befejeződött, a Jánoshalmi Rendőrőrs munkatársai vádemelést javasolnak ellenük.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb