Sport

Lóczi István: „Úgy megyünk Lettországba, hogy bármi lehetséges!” – csütörtökön jön a Riga FC elleni visszavágó

Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, csütörtökön fantasztikus játékkal aratott történelmi győzelmet az Európa-konferencialiga selejtezőjében a KTE a lett Riga FC ellen. Lóczi István – akivel nem rég bővült a kecskemétiek szakmai stábja – elmondta, hogy úgy mennek a visszavágóra, hogy bármi lehetséges – írja a sportal.hu

Miután csütörtökön történelmi sikert aratott a Kecskeméti TE az Európa-konferencialiga selejtezőjében, csütörtökön már jön is a visszavágó. Az első mérkőzés után Lóczi István azt nyilatkozta a sportal.hu-nak, hogy a csapattal úgy mennek Lettországba, hogy ott bármi lehetséges. A letteket egyébként megviselhette a vereség, mivel a meccs utáni sajtótájékoztatón nem jelent meg a Riga FC vezetőedzője, Tomislav Stipic, hiába vártak rá az újságírók. Persze mindenki sokkal inkább kíváncsi volt a Kecskemét kispadjára nemrég vezetőedzőként leülő Lóczi István véleményére.

LÓCZI ISTVÁN ELSŐKÉNT GRATULÁLT A CSAPATNAK A TÖRTÉNELMI GYŐZELEMHEZ

„Gratulálok a csapatnak a történelmi győzelemhez! – kezdte értékelését Lóczi István. – Ellenfelünk igazolta hírnevét, egyértelmű, hogy jó csapatról van szó. Némi szerencsénk is volt, arról nem beszélve, hogy úgy éreztük a lettek kissé lekezeltek minket. Talán nem vették komolyan a meccs elejét, az első harminc perc ezért is lehetett a miénk. A túlzott bizonyítási vágy azonban éreztette hatását, a fiúk túlfutották magukat, ami azzal járt, hogy a Riga átvette az irányítást. A félidő végén történt egy sajnálatos sérülés, Banó-Szabó Bence izomsérülést szenvedett, reméljük, nem súlyos. A második félidőre rendeztük a sorainkat, abban a negyvenöt percben tulajdonképpen háború dúlt a pályán, itt is, ott is jelentős változások voltak. Több cserével próbáltuk frissíteni a csapatot, meg is szereztük a második gólt, ám utána megfeledkeztünk az íratlan szabályról: a lőtt gól után két, két és fél percig nagyon kell koncentrálni, hogy ne kapjál egyet… A kettő nullás győzelem természetesen jobb lett volna, mint a kettő egyes, de a mérkőzés képét elnézve reális eredmény született.” – nyilatkozta a sportal.hu-nak Lóczi István.

LÓCZI ISTVÁN SZERINT MÉG MINDIG A RIGA A PÁRHARC ESÉLYESE

A portál ezután arról kérdezte Lóczi Istvánt, hogy a jövő heti vissavágón játszhat-e jobban a Kecskemét, mint ahogy a párharc első felvonását tette. ,,Mindig lehet jobban focizni… – felelte a vezetőedző. – Kétségtelen, ezen a meccsen jól futballoztunk, lelkesek voltunk. Úgy megyünk Lettországba, hogy bármi lehetséges! Az előny nálunk van, ha átvészeljük a mérkőzés első tizenöt-húsz percét és esetleg kontrából még szerzünk is egy gólt, meglepetést okozhatunk. Jóllehet ennek a párharcnak továbbra is a Riga az esélyese.”

CSAK ONLINE ÉS CSAK ELŐVÉTELBEN LEHET MEGVENNI A JEGYEKET A VISSZAVÁGÓRA

A rigai mérkőzést a Skonto Stadionban rendezik meg csütörtökön, ahol a nemzeti válogatott is vívja mérkőzéseit. Fontos tudnivaló, hogy a vendég drukkerek csak elővételben és csak online vehetik meg jegyeiket a találkozóra a T, U, V jelölésű szektorokba – közölte a Kecskeméti TE. A belépők egységesen 15 euróba kerülnek. A vendégszektor a Hanzas utcán haladva közelíthető meg, segítség az alább csatolt térképen látható a megközelítéshez. A mérkőzést csütörtökön helyi idő szerint 20:00-kor, magyar idő szerint 19:00-kor rendezik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb