Mindenmás

Napi szürreál: az egyik kecskeméti padon sörözgetett, elaludt, hajnalban arra kelt, hogy még a cipőjét is lelopták a lábáról

A buszra várt egy kecskeméti férfi még július 31-én este, közben pedig felbontott pár doboz sört is. Az iszogatás közben megfáradt, elaludt, majd hajnalban arra ébredt, hogy egy járókelő ébresztgeti, aki afelől érdeklődik, hogy miért nincs rajta cipő – közölte pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A buszra várva kezdett sörözni egy férfi Kecskeméten hétfőn este, közben viszont annyira elfáradt, hogy elaludt a padon. Hajnalban ébredt fel, amikor egy járókelő arról kérdezte, hogy miért nincs rajta cipő. Ezen ő annyira meglepődött, hogy beletelt egy kis időbe mire rájött, valaki lelopta a lábáról a surranóját. A tolvaj azonban nemcsak a lábbelijét vitte el, hanem a pénztárcáját és a telefonját is.

HAMAR INTÉZKEDTEK A KECSKEMÉTI RENDŐRÖK

Másnap a sértett első útja a rendőrségre vezetett és feljelentette az ismeretlen kifosztót. A nyomozók rögvest munkához láttak, begyűjtötték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit, és elemezni kezdték azokat. A munkájukat hamar eredmény kísérte, ugyanis pár óra alatt sikeresen azonosították az elkövetőt. A 26 éves férfi csuklójára a nap második felében már bilincs került, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményt is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb