Mindenmás

Volt élettársára és három közös gyermekükre gyújtotta a házat egy férfi Tasson

A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki éjjel, ittasan a volt élettársára és három közös gyermekükre gyújtotta a tetőteret, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

ELZÁRTA A GÁZCSAPOT, LEKAPCSOLTA A VILLANYÓRÁT VOLT ÉLETTÁRSA HÁZÁNÁL

Mint írták, a vádirat szerint a férfi tavaly október közepén egy este lerészegedett. Ilyen állapotban az este folyamán többször megjelent a volt élettársa szüleinek tassi lakóházánál, amelynek tetőterében a nő és a három közös kiskorú gyermekük lakott. Mivel a ház villanyóráját többször lekapcsolta, továbbá a külső gázcsapot is elzárta, a család rendőri intézkedést is kért.

TÖBB HELYEN TÜZET GYÚJTOTT A TETŐTÉRBEN

Ennek ellenére a vádlott 22 óra körül ismét visszatért és a külső lépcsőn felment az emeleti lakrészbe. Ott előbb törni-zúzni kezdett, majd több helyen tüzet gyújtott és miután a tűz lángra kapott, azt hátrahagyva elmenekült a lángoló tetőtérből. A ház földszintjén tartózkodó családtagok a tüzet észlelve szerencsére ki tudtak menekülni időben az ingatlanból.

EGY GÁZPALACK IS FELROBBANT

A tűz következtében senki nem sérült meg, azonban a lakóingatlan tetőtere teljesen kiégett, ráadásul egy gázpalack is felrobbant. A lakóépületben több mint 11 millió forint kár keletkezett, emellett a nő és a gyermekek ruhaneműi és használati tárgyai is megsemmisültek.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

Forrás és fotók: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb