Sport

Teljes a kecskeméti kosarasok kerete: 25 éves amerikai játékossal erősítettek

Megvan a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét ötödik légiósa: az amerikai Kimani Lawrence is csatlakozik a csapathoz, ezzel teljes a kecskeméti kosarasok kerete, akik javában készülnek az új szezonra – közölte a klub.

A 25 éves amerikai kosárlabdázó számára ez lesz a második szezon Európában, az egyetemi évek után Svájcban játszott. Az Arizona State Sun Devils egyetemi csapatában meghatározó játékos volt, közel 1000 pontot dobott – egészen pontosan 979-et – és 530 lepattanót gyűjtött be. 2021-ben egy Washington elleni mérkőzésen 21 pontot és 20 lepattanót jegyezhetett, ezzel a teljesítménnyel olyan klubba lépett be, amelyet addig csak kilencen mondhattak el magukról a Sun Devils történetében. A 203 centiméter magas erőcsatár az egyetemi évek után a svájci Lugano Tigers játékosa lett, ahol 22.42-es pontátlaggal büszkélkedhetett, és emellé még közel 6 lepattanót is szedett. A 2023-24-es szezon a második lesz számára Európában, azaz Kecskeméten. Az első orvosi vizsgálatokon már pénteken túlesett, és bekapcsolódott a csapat munkájába. 

SZERDÁN AKÁR MÁR BIZONYÍTHAT IS

Javában zajlik a felkészülés a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét számára, szerdán például a Kaposvár csapatát fogadják hazai környezetben, a Messzi István Sportcsarnokban, 18 órától. A hazai edzőmeccsekre egyébként a belépés díjtalan – tájékoztatott a klub.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb