Közélet

Hatalmasat nőhetnek a minimálbérek, új javaslatról dönthet a kormány

Alapjaiban változhat meg 2024-től a magyar minimálbér: az őszi bértárgyalások során napirendre kerül a jelenlegi minimálbér és a garantált bérminimum összevonása – írta meg a napi.hu információi alapján a Portfolio. A lépés akár harmadával is megemelheti jövőre a legkisebb kereseteket.

EGY ÖSSZEG VÁLTANÁ FEL A KÉTFAJTA KÖTELEZŐ LEGKISEBB BÉRT

Mint a lap beszámolt róla, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) napirendjére került egy javaslat, amely szerint 2024-től több mint harmadával emelkedne jövőre a minimálbér összege, ha a kétfajta kötelező legkisebb bért – a másik a garantált bérminimum – egy összeg váltaná fel.

A cikk szerint gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a minimálbér jelenlegi 232 ezer forint összegéről legalább 296 400 forintra nőne, ami jelenleg a garantált bérminimum összege. Azzal a céllal, hogy a bérminimumot érintő körülbelül 800 ezer munkavállaló ne szenvedjen kárt, az összeg januártól legalább 5,5 százalékkal emelkedne, megtartva ezzel a reálértékét. Ez azt jelentené, hogy a minimálbér 2024-ben, egy lépésben 34,8 százalékkal nőne, 312 700 forintra.

AZ ÉRDEMI EGYEZTETÉSEK MÉG EZUTÁN JÖNNEK

Mint írták, az érdekképviseletek, sem a kormány nem zárkózott el a minimálbér ilyen jellegű reformjától, ugyanakkor az érdemi egyeztetésekre még nem került sor. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke megerősítette, hogy felmerült, hogy hasonlóan a legtöbb európai országhoz, csak egy összeg legyen a kötelező legkisebb bér.

MA A MUNKAERŐHIÁNY A LEGNAGYOBB PROBLÉMA

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy 2006-ban vezették be a magasabb összegű, középfokú végzettséghez kötött garantált bérminimumot. Ennek célja az volt, hogy nagyobb elismerést kapjanak azok a munkavállalók, akik rendelkeznek valamilyen szakmai képzettséggel. Fontos megkülönböztetés, hogy míg 2006-ban a munkanélküliség volt a probléma, addig ma már a munkaerőhiány a jellemző.

Forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb