Kecskeméti arcok

Helvécia díszpolgára lett Kovács Ernő főispán

2023. szeptember 1-jén tartották Helvécián a Szüreti Mulatságot, amelyen Kovács Ernő Bács-Kiskun vármegyei főispán részére Helvécia díszpolgára kitüntető címet adományozott a nagyközség önkormányzata. A címet Balogh Károly polgármestertől vehette át a település fejlődését elősegítő hosszú időn át végzett kiemelkedő, eredményes társadalmi, közéleti tevékenysége elismeréseként, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal.

ÉLETÉNEK TELJES MUNKÁSSÁGA BÁCS-KISKUNHOZ KÖTŐDIK

Mint írták, Kovács Ernő, Bács-Kiskun vármegye főispánja Kecskeméten született 1959-ben, életének teljes munkássága Bács-Kiskunhoz kötődik. A rendszerváltást követő nyolc évben önkormányzati képviselő volt, ennek során bizottsági elnöki tisztséget is betöltött. Az ezt követő ciklusban már a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat külsős bizottsági tagjaként tevékenykedett. 1998-ban választották meg először Tiszakécske város polgármesterének, valamint a Kecskemét és térsége többcélú társulás alelnökének. 1998 októberéig – Tiszakécske város polgármesterének történő megválasztásáig – több vállalatnál is dolgozott vezető munkakörben.

TELJES ODAADÁSSAL DOLGOZOTT MINDIG IS

2002 és 2010 között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tagja, a pénzügyi bizottság társelnöke, amely tisztség során jól rálátott a megye településeire is. Polgármesteri feladatai mellett 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként dolgozott a Parlamentben. Az itt megszerzett tapasztalatait tőkévé kovácsolva még hatékonyabban tudta segíteni a térség fejlődését. A két embert próbáló feladatot együtt, teljes odaadással, a rá jellemző precizitással végezte.

JELENLEG Ő A BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL FŐISPÁNJA

16 év elhivatott polgármesteri és képviselői munkát követően 2014.07.01-én nevezték ki a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjává, egyben azóta – jogszabály alapján – ellátja a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöki teendőit is. Jelenleg a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal főispánja. A munkájában szakértelmével, elhivatottságával, szervezőképességével példát mutatott az elmúlt évek katasztrófahelyzeteinek kezelésében is. Kiemelkedően segítette és illetékességi területén koordinálta többek között az Ideiglenes Biztonsági Határzár, és a koronavírus járvánnyal kapcsolatos feladatokat.

MUNKÁJÁT TÖBB ALKALOMMAL IS ELISMERTÉK

Egyénisége, emberi magatartása példaértékű, segítőkészsége szinte felülmúlhatatlan, mindenkor a jó kapcsolatok kialakítására és fenntartására törekszik, amellyel méltó megbecsülést és tekintélyt vívott ki mind a maga, mind az általa irányított szervezet számára. Munkáját többszörösen is elismerték minisztériumi szinten:

  • 1999-ben és 2007-ben megkapta a Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát,
  • 2022-ben a Honvédelmért Kitüntető Címet,
  • 2000-ben a belügyminisztertől vehetett át munkája elismeréseképpen aranygyűrűt,
  • illetve még az év augusztusában a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt elismerésben részesült.
  • A minisztériumi elismerések mellett a városáért tett több évtizedes munkájának elismeréseként 2021-ben Tiszakécske város díszpolgári címet adományozott a részére.
  • 2023-ban pedig a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka részesítette elismerésben a honvédelem ügyének huzamos időn át végzett kiemelkedő támogatásáért.

Forrás és fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb