Közélet

Útnak indult az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió – nyolc katona szállt gépre Kecskemétről Bejrútba

Útnak indult az ENSZ Libanoni Békefenntartó Misszió (United Nations Interim Force in Lebanon – UNIFIL) 2023-as második váltása. A budapesti Petőfi laktanyában történt kora reggeli bepakolást követően a katonák Kecskemétről repültek a missziós területre szeptember 5-én, kedden.

A közel-keleti feladatra felkészült második váltás első része elindult a bejruti repülőtérre, hogy megkezdhesse féléves libanoni misszióját. A csapat a Petőfi laktanyában találkozott, majd Kecskemétről szállt fel.

TAPASZTALATOKBAN GAZDAG, DE ESEMÉNYEKTŐL MENTES KÜLSZOLGÁLATRA SZÁMÍTANAK

Kiss Dávid hadnagy a felkészítésről, ami idén februárban kezdődött, elmondta: a honi gyakorlások során harcászati foglalkozásokon vettek részt, a lövészetet és járőrözést is gyakorolták. „Emellett részt vettünk egy ún. SERE „B” tanfolyamon, amely túlélési ismereteket, ezen belül az ellenség elkerülésének, ellenállás kifejtésének és a kiemelés technikájának tudnivalóit foglalt magában, ami nagyon hasznos volt” – ismertette a hadnagy. Hozzátette: Lengyelországban – egy lengyel századdal közösen – teljesítettek egy nemzetközi felkészítést is. A hadnagynak, akinek ez lesz a harmadik missziója elárulta: tapasztalatokban gazdag, de eseményektől mentes külszolgálatra számít.

JÁRŐRFELADATOKAT ÉS A TÁBOR ŐRZÉSÉT – VÉDELMÉT LÁTJÁK EL

A nyolc katona, köztük Krecz Ádám hadnagy büszkén szállt fel libanoni „járatra”. A fiatal tiszt elmondta, hogy a lengyel–magyar–ír zászlóalj kötelékében közös szolgálatot fognak teljesíteni. „Mi, magyar katonák főként járőrfeladatokat és a tábor őrzését-védelmét fogunk ellátni”, majd hozzátette, hogy a kinti állománnyal folyamatosan kommunikáltak, aminek köszönhetően alaposan fel tudtak készülni előzetesen.

A missziós váltás másik nyolc tagja szeptember végén indul, hogy magára öltse a békefenntartók kéksisakját.

Forrás és fotók: honvedelem.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb