Mindenmás

Országosan is ritka, fehértorkú denevért mentettek meg a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei Kecskeméten, miután beragadt egy ragasztós csapdába

Pár nappal ezelőtt lakossági bejelentést kaptak a Kikunsági Nemzeti Park szakemberei, egy csapdába ragadt, de még életben lévő denevér kiszabadításában kértek tőlük segítséget – számolt be róla az intézmény.

Néhány nappal ezelőtt lakossági bejelentést kaptak a Kikunsági Nemzeti Park szakemberei Kecskemétről, amelyben egy ragasztós csapdába ragadt, de még életben lévő denevér kiszabadításával kapcsolatban kérték a segítségünket. A Nemzeti Park kollégái a helyszínen szembesültek azzal, hogy egy országosan is ritka fehértorkú denevér (Vespertiolio murinus) került szorult helyzetbe. Miután sikerült úgy kiszabadítaniuk az állatot a ragasztóból, hogy ne sérüljenek a bőrvitorlái, egyeztettek a Fővárosi Állat- és Növénykert Vadállatmentő Központjának szakembereivel és eltávolították az állat testére került ragasztó maradékát is. Enni és inni adtak neki, majd azután, hogy megbizonyosodtak arról, hogy jól van és önállóan is képes folytatni az életét, a csapdába kerülés helyéhez közel, de egy számára alkalmas és biztonságos területen, szabadon engedték – olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park honlapján. A ritka denevér etetéséről egy videót is készítettek, íme:

A FEHÉRTORKÚ DENEVÉR ELTERJEDÉSE

A fehértorkú denevér egy palearktikus elterjedésű állat, amely Európa nyugati részeitől Kelet-Ázsiáig fordul elő. Európában Franciaország keleti tartományaitól a Kaukázusig, valamint Skandinávia déli területeitől Görögország északi részéig jelenik meg. Ezt a denevérfajt vándorlóként tartják számon, amely esetenként meglehetősen nagy távolságokat is megtehet. Így a leghosszabb ismert európai vándorútja 1787 km volt, sőt, a faj kóborló egyedeire az elterjedési területüktől igencsak messze, pl. a Feröer-szigeteken is rábukkantak már. A fehértorkú denevér Magyarországon ritka, szórványos előfordulású állat. Az országnak számos részéről előkerült már, sík és hegyvidéki területekről egyaránt, de többnyire csak magányos egyedeivel találkoztak a szakemberek. Csak egyetlen, hímekből álló kolóniája ismert a Mátrából és egy közel 200 példányos kölykező kolóniája pedig a Zemplénből.

A Kiskunságban és azon belül Kecskeméten is ismert a fehértorkú denevérek előfordulása, mivel a denevér-faunisztikai felméréseink során időről időre kimutatható az állatok jelenléte. És bár az évente legfeljebb csak néhány példányra vonatkozó észlelések elsősorban az őszi időszakra szorítkoznak, a faj kecskeméti szaporodására is van bizonyíték, hiszen 2019-ben szintén lakossági megkeresésnek köszönhetően egy bajba került kölyök példány jutott el a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársaihoz. Ezt az állatot a szakemberek sikeresen felnevelték és szabadon is bocsátották.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb