Sport

Győzelemmel ünnepelte csapatkapitánya születésnapját a KTE, továbbjutottak a Magyar Kupában

Péntek este a Soroksár csapata ellen lépett pályára a Kecskeméti TE a Magyar Kupában. A hírös városiak dolgát rendesen megnehezítették a sárga mezesek, de végül kiharcolták a továbbjutást, a 2-1-es győzelemmel pedig elsőként jutottak be a legjobb 32 csapat közé – közölte a klub. A csapat ezzel győzelemmel ünnepelte kapitányának, Vágó Leventének a születésnapját.

Szabó István – ígéretéhez híven – kevés helyen változtatott csapatán. A kapuban Varga Bence helyett Kersák Roland állhatott, aki utoljára még az NB II-ben védett tétmeccsen az első csapatban 2022 tavaszán, de rajta kívül nagy meglepetések nem voltak a kezdőcsapatban. Jól indult a találkozó, hiszen már az 5. percben megszületett a vezető gól, miután Horváth szögletére a hosszón jól érkezett Pálinkás, aki közelről a kapuba fejelt, megszerezve ezzel a vezetést a KTE-nek. A Soroksár igyekezett gyorsan válaszolni, két minutummal később Hajdú indult el balról befelé, 18 méterről jobbal lőtt is, de Kersák fölé ütötte a labdát. A 31. percben, szinte a semmiből született meg az egyenlítő gól, Vágó hazatett labdája ugyanis elpattant Kersáktól, erre Lovrencsics csapott le, aki aztán az üres kapuba passzolt, 1-1-re módosítva ezzel az eredményt. A félidő hajrájában aztán több veszélyes helyzete volt a KTE-nek, de az eredmény már nem változott.

A MECCS LEGVÉGÉRE MARADT A DÖNTÉS

A második félidőben még nagyobb elánnal vetették bele magukat a csatába a KTE játékosai, a Soroksár nehezen tudott kijönni saját térfeléről. A 47. percben rögtön Belényesi fejelte kevéssel mellé Horváth újabb kitűnő szögletét, majd a 63. percben Zsótér távoli lövését kellett fognia a kapusnak. A 74. percben a születésnapos Vágó lőhetett szabadon 16 méterről egy lekészítés után, de centikkel a kapu fölé ment ez a kísérlet is. A 76. percben megint ő volt a főszereplő, Szuhodovszki szabadrúgását kiütötte Mergl, majd közelről fejelt csapatkapitányunk, de ez is a kapust találta el. Az utolsó tíz percbe érve Horváth percei következtek, aki előbb ballal lőtt távolról, ezt Mergl fölé paskolta, de két perccel később egy szép egyéni megoldás után jobbal a jobb alsóba lőtt 16 méterről, ezzel eldöntve a továbbjutás kérdését.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb