Mindenmás

Hiába nőnek a bírságok, nem csökken a gyorshajtók száma Bács-Kiskunban: az elmúlt héten is több, mint háromezren lépték át a sebességhatárokat

Hiába nőtt meg jelentősen szeptembertől a kiszabható közigazgatási bírságok összege, nem csökken a gyorshajtók száma Bács-Kiskun vármegyében. Az előző héten beszámoltunk róla, hogy háromezernél is többen lépték át a sebességhatárokat, ez pedig egy héttel később sem változott – számolt be róla a Bács-Kiskun vármegyei Rendőrfőkapitányság.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3013-an lépték át – tudatta a rendőrség. A gyorshajtók száma nem csökken vármegyénkben annak ellenére, hogy szeptember 1-től jelentősen nőttek a kiszabható bírságok. A jogsértés elkövetői így már legalább 39.000 forint, és maximum 390.000 forint összegű bírságra számíthatnak. A héten két „top” gyorshajtó is a rendőrök horgára akadt: mindketten 117 km/h-val közlekedtek lakott területen belül.  

NŐTT A BALESETEK SZÁMA IS

Az elmúlt héten – az előtte lévő időszakkal megegyezően – negyvenkét olyan sofőr volt, aki a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott; közülük hárman balesetet okoztak. Bács-Kiskun vármegye közútjain a múlt héten ismét emelkedett a balesetek száma: a rendőröknek hetvenhét esetben kellett intézkedniük. Hatvan alkalommal anyagi kár keletkezett, tizenhét esetben pedig sérültek is az autóban utazók: öten súlyosan, tizenöten pedig könnyebben. Halálos baleset nem volt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb