Kecskeméti arcok

Elhunyt Dr. Garamszegi László, a kalocsai kórház sebészeti osztályának nyugalmazott főorvosa

Hosszú, méltósággal viselt betegségben 2023. szeptember 16-án, életének 80. évében elhunyt Dr. Garamszegi László, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Sebészeti Osztály nyugalmazott főorvosa, közölte közösségi oldalán a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.

Dr. Garamszegi László Zsámbokon született 1944.08.04-én. Édesapja Dr. Garamszegi Pál községi orvos, édesanyja Benkő Ida tanítónő volt. Édesapja példáját követve az orvosi hivatást szerette volna választani, származása miatt azonban nem vették fel az egyetemre, ezért a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalatnál helyezkedett el, mint ipari tanuló.

KALOCSÁN A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM CSAPATORVOSAKÉNT KEZDTE ORVOSI PÁLYÁJÁT

A hangszerkészítő vizsgát 1964-ben tette le. Kétkezi munkásként már nagyobb lehetősége volt egyetemre felvételizni, így a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára vették fel 1964-ben, ahol 1970-ben diplomázott. Hogy édesanyját tehermentesítse, katonai ösztöndíjat kapott, emiatt a diploma megszerzése után a Honvédelmi Minisztérium csapatorvosként Kalocsára helyezte. 1977-ben szerelt le, ezt követően kezdett el dolgozni a Városi Kórház Sebészeti osztályán. 1980-ban szakvizsgázott, 1984-ben adjunktusi, 1992-ben főorvosi kinevezést kapott. 1972 óta üzemorvosként is dolgozott, a szakvizsgát 1999-ben tette le.

1975-BEN ALAPÍTOTT CSALÁDOT

1975-ben vette feleségül Dr. Városi Zsuzsanna belgyógyászt, aki későbbi járási és megyei tisztifőorvosként dolgozott. Házasságukból két gyermek született, Richárd László élelmiszermérnök, menedzser, Patrik vegyészmérnöki diplomát szerzett.

A COVID ALATT IS KIVETTE A RÉSZÉT A KÜZDELEMBŐL

2004-ben nyugdíjba vonult, de a gyógyító munkát nem fejezte be, továbbra is aktívan dolgozott. Hivatását tekintette a legfontosabbnak, így nyugdíjasként – habár kora miatt nem kötelezték rá – a COVID járvány ideje alatt is kivette a részét a küzdelemből, több ezer védőoltást adott be a környékbeli betegeknek. Betegsége is munka közben derült ki, panaszai, egyre súlyosbodó állapota mellett is szinte mindvégig dolgozott.

VÉGÜL LEGYŐZTE A BETEGSÉG

Hite sokat segített abban, hogy fel tudta venni a küzdelmet az elemésztő kórral szemben, kitartása, ha csak néhány hónapra is, de megálljt parancsolt a betegségnek. Munkába állni egészségi állapota miatt azonban már többet nem tudott, talán emiatt fogyott el az ereje, és győzte le végül a betegség.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház FB

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb