Mindenmás

Ököllel ütötte két férfi nőismerősüket, mert nem volt hajlandó pénzt adni nekik Kiskunfélegyháza központjában

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt két többszörösen büntetett férfival szemben. Az elkövetők reggel, a városközpont egy félreeső közében ököllel bántalmazták nőismerősüket, majd a földre került áldozatuktól elvették a táskáját, tudtuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől.

ÖKÖLLEL ORRBA VÁGTÁK A NŐT, MERT NEM TETT ELEGET KÖVETELÉSÜKNEK

Tájékoztatásuk alapján a vádirat szerint a többszörösen büntetett férfiak május 27-én, reggel, Kiskunfélegyháza központjában találkoztak a kerékpárját toló nőismerősükkel, és együtt folytatták útjukat. Egy félreeső közben a vádlottak váratlanul közrefogták a sértettet, és az idősebb férfi pénzt követelt tőle. Miután a nő nem tett eleget a felszólításnak, fiatalabb társa ököllel orrba vágta a sértettet, aki ettől megszédült, de nem esett el. Ezt látva az idősebb férfi szintén ököllel további ütést mért a nő orrára, amitől azonban áldozata már a földre zuhant és az orra is vérzett. Ekkor a fiatalabb vádlott leszakította a földön fekvő sértett vállán lévő táskát, majd mindketten elszaladtak a helyszínről.

ITALRA ÉS CIGARETTÁRA KÖLTÖTTÉK A ZSÁKMÁNYOLT 27 EZER FORINTOT

A rablók egy távolabbi helyen elosztották egymás között a nő pénztárcájában lévő 27 ezer forintot, majd a táskát eltépték és megszabadultak tőle. A zsákmányolt pénzből szeszes italt és cigarettát vettek, amit elfogyasztottak. A kiskunfélegyházi rendőrök néhány órán belül mindkettejüket elfogták. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ügyészség az elfogásuk óta letartóztatásban lévő férfiakat rablás, valamint súlyos testi sértés bűntettével vádolja és ezért velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségükről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság hoz döntést.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb