Sport

Nagyot küzdött, három gólt is lőtt, de kikapott az Újpest ellen a Kecskeméti TE

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a KTE az Újpest FC vendége volt. Két teljesen ellentétes arcát mutatta Szabó István együttese, hiszen nagy hátrányt összeszedve is közel járt ahhoz, hogy a végén akár csodát tegyen: három gólt is szereztek, de ez sem volt elég a pontszerzéshez – közölte a klub.

Szabó István csupán egy helyen változtatott a Paks elleni találkozóhoz képest, Horváth helyett Zsótér kezdett ezúttal. A 3. percben máris adódott egy sansz a gólszerzésre, Leoni szerzett labdát, majd távolról lőtt is, kevéssel a jobb felső fölé. A folytatásban az Újpest helyzetére, sőt góljára sem kellett sajnos sokat várni, ugyanis ártalmatlan helyzetben adta el a labdát a KTE a félpályánál, Csoboth pedig egyből beindult, végül jó labdát is kapott, és ballal a hosszú alsóba passzolt (1-0). A 16. percben könnyen jöhetett volna az egyenlítés, Tóth passzolt vissza laposan az alapvonalról az érkező Zsótér elé, aki jobbal viszont rosszul találta el a labdát, így nem talált kaput. A 18. percben Leoni tekert középre, Tóth fejelt, de ebben nem volt erő, így simán fogta Banai. Sokáig csordogált inkább ezután a meccs, aztán a 32. percben Tamás elé került a labda jó 30 méterre a kaputól, mivel nem állt előtte ember, lőtt is, egyenesen a jobb felsőbe, ezzel már kettővel vezettek a hazaiak, ez az eredmény pedig a félidőig nem változott.

BORZALMASAN KEZDŐDÖTT A MÁSODIK JÁTÉKRÉSZ

Hiába cserélt a szünetben hármat is Szabó István, borzalmasan kezdődött a második félidő. A 47. percben Vágót szerelte le Tajti, aki aztán 16 méterről a jobb alsóba lőtt (3-0). Nem értek ezzel véget a megpróbáltatások, ugyanis két perc alatt kétszer is jól játszotta be a jobb oldalt az Újpest, előbb Pauljevic beadását Ambrose vágta a léc alá (4-0), majd egy perccel később Csoboth is kitűnően érkezett egy beadásra, és bevetődve a hálóba sodorta a labdát, ezzel már 5-0 állt az eredményjelzőn. Az 57. percben sikerült kozmetikázni az eredményen, Szuhodovszki szögletét Szalai bólintotta a kapu jobb oldalába (5-1). Jó hatással volt szépítés az önbizalomra, ugyanis három perccel később Szuhodovszki gondolt egyet 28 méterről, majd hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe (5-2). Bő negyedórával a vége előtt a kecskeméti gól is benne volt a levegőben, de Leoni beadását Horváth rosszul találta el, majd egy perccel később Szűcs sem találta el a kaput. A 85. percben aztán már csak jött a gól, Szuhodovszki második szögletét rúgta be nagyon jól, ezt Vágó bólintotta a kapuba (5-3). Benne volt a levegőben az is, hogy akár az egyenlítésért is küzdhet a KTE a legvégén, azonban Banai a 91. percben bravúrral védte Horváth lövését, majd Szendrei ismétlését a gólvonalról vágták ki.

SZABÓ ISTVÁN: MEGÉRDEMELTEN NYERT AZ ÚJPEST

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Összességében kell tekinteni egy mérkőzést, ennek alapján az Újpest megérdemelten nyert. Rendkívül erősek átmenetekben, erre készültünk folyamatosan, de amíg edzéseken jól felmondtuk a leckét, addig most nem sikerült. Ennek az okait meg kell fejtenünk, majd hétfőn a játékosoknak át kell adni az elemzés tapasztalatait. Nem lehetünk elégedettek, mert öt gólt kaptunk, az nagyon sok. Jó érzés persze, hogy szorossá tudtuk tenni a végét, de ez már csak szépségtapasz volt. Az Újpest nagyon jó csapat, ez abból is látszik, hogy az első félidőben ők gólokat szereztek, míg nekünk nem sikerült szinte ugyanolyan szituációkból betalálni. Ugyan támadóbb felállásra váltottunk, de a második félidőt érthetetlen, ahogyan kezdtük. Sok volt a ki nem kényszerített hibánk ezen a napon, amit az Újpest rendre kihasznált.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb