Mindenmás

Családi házak építésére csalt ki pénzt gyanútlan áldozataiktól két férfi, a kecskeméti rendőrök további sértettek jelentkezését várják

A gyanú szerint összesen 118 millió forint kárt okoztak közel egy tucat embernek egy ingatlanok építésével foglalkozó cég ügyvezetői, tudatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

CSALÁDI HÁZAK FELÉPÍTÉSÉT VÁLLALTÁK

Tájékoztatásuk szerint a 41 és a 37 éves férfi a gyanú szerint 2021 áprilisától kezdődően kivitelezési szerződéseket kötött megrendelőkkel, melyekben családi házak felépítését vállalták. Az ügyfelek egy része kifizette a megállapodásban szereplő teljes összeget, és olyan is akadt, aki csak előleget, azonban a végeredmény minden esetben ugyanaz volt: a kivitelezés csak részben vagy egyáltalán nem valósult meg. Az ügyvezetőknek feltehetőleg szándékukban sem állt az építkezéseket elkezdeni vagy befejezni, ugyanis a cég anyagi helyzete miatt erre nem is lett volna lehetőségük.

A RENDŐRSÉG TOVÁBBI SÉRTETTEK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA

A rendőrök 2023. november 7-én otthonaikban fogták el, majd állították elő a két kivitelezőt. A csalások miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, és őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.

A kecskeméti nyomozók vizsgálják, hogy elkövettek-e más személy sérelmére is bűncselekményt, és kérik, hogy jelentkezzenek azok a további sértettek, akik a csalók áldozatául estek. 

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb