Smart Kecskemét

Zöld Kecskemét: városunk nyerte el az Év zöld innovációja-díjat

Az idei évben Kecskemét nyerte meg az Év zöld innovációja-díjat az ország legrangosabb környezetszépítő versenyén, amelyet a Virágos Magyarország rendezett – tudtuk meg az önkormányzattól.

Az Év zöld innovációja-díjat nyerte el Kecskemét önkormányzata a Virágos Magyarország idei versenyén. Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenyének 30., jubileumi díjátadóját a napokban Budapesten tartották meg.

REKORDSZÁMÚ PÁLYÁZAT ÉRKEZETT A VERSENYRE

Hazánk meghatározó környezetszépítő versenye mára az ország legnagyobb közösségi mozgalmává érett, amit jól mutat, hogy idén minden korábbinál több pályázatot nyújtottak be a települések. A versenyre érkezett 492 pályázatot a 180 tagú, önkéntes kertész-, tájépítész- és településtervező mérnökökből, valamint turisztikai szakemberekből álló szakmai zsűri értékelte. A Virágos Magyarország 2023-es győztesei között több mint 50 szakmai díj talált gazdára.

IDÉN ELŐSZÖR LEHETETT NEVEZNI AZ ÉV ZÖLD INNOVÁCIÓJA-DÍJRA

A szemet gyönyörködtető virágos közterületek, a zöldfelületek, közparkok és fasorok bírálata során a Virágos Magyarország nagy hangsúlyt helyez a fenntarthatóságra is. Ennek szellemében idén első alkalommal nevezhettek a települések az Energiaügyi Minisztérium az Év zöld innovációja-díjára. A kategória elismerését a zöldfelületi csapadékvíz-gazdálkodás új módszereinek példaértékű alkalmazásáért Kecskemét érdemelte ki. A díjat Szamler László önkormányzati képviselő, a Széchenyivárosért Zöld és Pont civil társaság alapítója vette át.

Kecskemét tavaly is eredményesen szerepelt a rangos megmérettetésen, akkor a város önkormányzata a Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját nyerte el.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb