Kikapcs

Hamarosan a Balatonon járhat a “bugaci kispöfögő”

Hamarosan nosztalgiavonatként hódítja meg az utasok szívét a „bugaci kispöfögő”: még 2021-ben Kecskemétről érkezett meg Balatonfenyvesre az 1905-ben épült gőzmozdony.

„Bugaci kispöfögőként” zakatolt be a köztudatba a 490-es sorozatú gőzmozdony, amely Balaton-felvidéki Nemzeti Park tájékoztatása szerint hamarosan a Nagyberek és térsége turisztikai attrakcióinak körét bővíti. A kis gőzmozdony ugyanis a felújítása után előreláthatólag különböző nosztalgiajáratokon fog közlekedni a téli, majd az elő- és utószezonban.

A BUGACI KISPÖFÖGŐ TÖRTÉNETE

1983-tól a MÁV kecskeméti vonalhálózatán közlekedett, itt 2008-ig Bugaci Kispöfögő néven továbbított nosztalgiavonatokat. A Gyermekvasút 50. évfordulója kapcsán 1998-ban és 1999-ben néhány hétre Budapesten vendégeskedett. 2021-ben került Kecskemétről a Balatonfenyvesi GV állományába. Teljes felújítását egy debreceni műhelyben végezték, hiszen korábban már üzemképtelen volt hosszú évekig.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park tájékoztatása szerint a balatonfenyvesi hálózaton korábban is közlekedett ilyen típusú gőzös. Az 1950-es építésű 490,056 pályaszámú mozdony 1987 és 2000 között járt itt. Innen került a Gyermekvasútra, ahol jelenleg is üzemképes állapotban van és 490,039 pályaszámú típustársával együtt felváltva vesz részt a budai hegyek hétvégi forgalmában -írta a lelepo.hu.

Fotó: lelepo.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb