Sport

Sérülések, vérző orr, gólok helyett harc és dulakodás: döntetlent játszott egymással a Kecskemét és a Fehérvár

A Kecskemét 0-0-s döntetlent játszott otthon a Konferencia-liga selejtezőjében is szereplő és a mérkőzést emberhátrányban befejező Fehérvárral a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának vasárnapi játéknapján.

A KTE hangosbemondója sem fogta vissza magát, ahogyan fogalmazott, Kecskeméten eddig a legrosszabb, mostantól a legjobb minőségű gyepszőnyeg várja a csapatokat. Ehhez képest két és fél perc elteltével több mint félméteres fűcsík fordult ki egy összecsapást követően, Bognár Tamás játékvezető mindenesetre kertésznek sem lenne utolsó, mesteri mozdulattal egyengette vissza a helyére – írja a Nemzeti Sport a meccs startjáról.

VOLTAK KECSEGTETŐ SZITUÁCIÓK

A göröngyökre, kisebb „vakondtúrásokra” már nem lehetett fogni, az első félidőben mégis akadt egy-két lövés, amelyet követően a labda a kapu mögött parkoló autókat veszélyeztette, nem pedig a kaput… A lap szerint az első félidőben mindkét oldalon voltak kecsegtető szituációk, a befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott. A két vezetőedző, Szabó István és Pető Tamás sem volt elégedett a látottakkal, hol a fejüket csóválták, hol a karjukat tárták szét, máskor csípőre tett kézzel figyelték az eseményeket.

DULAKODÁS VOLT A VÉGÉN

A fordulás után Szabó Alex nem végzett félmunkát! A meglóduló Pető Milánt úgy terítette le a földre, hogy a fiatal támadónak egyszerre sérült meg a bokája és eredt el az orra vére. Az ápolást és a mezcserét követően tamponnal az orrában folytatta a játékot Pető, s végre felpörögtek az események. Kisvártatva az előremerészkedő Csongvai Áron hibázott ajtó-ablak helyzetben, a kapuval szemben állva lőtt az égbe. Nem sokkal később lesgólt is szereztek a vendégek, a hajrában Huszti András pedig durva belépőjéért piros lapot kapott, a két Csaba, Belényesi és Spandler pedig úgy összefejelt, hogy egyikük turbánnal folytatta, másikuk szédelegve jött le a pályáról. Gól nem született, de némi dulakodás kialakult a meccs végén, a négy hepciáskodó megúszta egy-egy sárga lappal. A végeredmény: 0–0.

OTP Bank Liga, 1. forduló:
Kecskeméti TE-Fehérvár FC 0-0
Kecskemét, Széktói Stadion, 3586 néző, v: Bognár T.
Piros lap: Huszti (86.)
Sárga lap: Szűcs (54.), Kovács B. (62.), Katona L. (96.), Nikitscher (96.), illetve Schön (96.), Serafimov (96.)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb