Mindenmás

Káosz vasárnap estére: kisiklott egy InterCity, és még egy autó is összeütközött az egyik vonattal – késések vannak a legtöbb vonalon

“Vasárnap este a Kolozsvár felől Budapestre tartó Claudiopolis InterCity (IC 74) kisiklott a Keleti pályaudvar közelében, akadályozva a főpályaudvar forgalmát. A baleset miatt a Keleti pályaudvart érintő vasútvonalakon korlátozásokra, jelentős késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani” – írta honlapján vasárnap este a Mávinform, hozzátéve, hogy az elővárosi és távolsági vonatok is más budapesti állomásokról indulnak vissza.

A fentiek mellett még egy baleset is történt ráadásul, hiszen a Munkács, Záhony felől a Nyugati pályaudvarra tartó Latorca InterCityvel (IC 33) ütközött egy autó a Budai út megállóhely közelében található átjáróban. A balesetkor a fény- és félsorompó jól működött, tilosat jelzett.

JELENTŐS KÉSÉSEK VANNAK

Az autós baleset miatti helyszínelés ideje alatt – várhatóan késő éjszakáig – egy vágányon szünetel a forgalom Cegléd és Ceglédbercel-Cserő állomások között. Emiatt a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vonalon vonalon jelentős, 30-60, esetenként 60-90 perces késésekre, kimaradó, illetve rövidebb szakaszon közlekedő járatokra kell számítani. A MÁV oldalán a kommentek között azt írták, hogy az előbb haladt el egy vonat megállás nélkül az érintett szakaszon. Jelenleg több száz utas várakozik a peronon. Az alábbi korlátozásokat eszközölte eddig a MÁV:

  • a Nyugati pályaudvarról 19:20-kor Nyíregyházára induló Nyírség InterCity (IC 618) nem közlekedett.
  • A Nyugati pályaudvarról 19:25-kor Debrecenbe induló Cívis InterRégió (6078) nem közlekedett.
  • A gázolásban érintett vonat után haladó, Szegedről Budapestre tartó Napfény InterCity (IC 723) visszatért Ceglédre, nem közlekedik tovább. Az utasai a Ceglédről 19:43-kor a Nyugatiba továbbinduló Napfény InterCityvel (IC 733) utazhattak.
  • A Nyugati pályaudvarról 19:50-kor Szegedre induló Napfény InterCity (IC 718) csak Ceglédtől közlekedik.
  • A Ceglédről 18:48-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Z50-es vonat (2811) Ceglédbercel-Cserő állomástól 19:58-kor induló Z50-es vonatként (2821) – késéssel – közlekedett tovább.
  • A Nyugati pályaudvarról 20:35-kor Monorra és a Monorról 21:36-kor a Nyugati pályaudvarra induló S50-es vonat (2768, 2781) nem közlekedik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb